Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ünnepeink sok mindenről szólhatnak, de azért valljuk be, az evés mindig központi szerepet játszik bennük. Ebből kifolyólag minden ünnepnek meg is vannak a sajátos ételei, és bár a karácsonyi fogások sokkal színesebbek, az biztos, hogy szilveszterkor sem maradunk éhen!

Annak, hogy szilveszterkor búcsút intünk az óévtől és átlépünk az új esztendőbe, mindenképp van valami különleges hangulata. Nem is csoda, hogy mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottunk annak, hogy mit eszünk ilyenkor. A hagyományok egy része a régi paraszti kultúrából származik, igen beszédes például, hogy a babonák közül a legtöbb a háziállatokhoz vagy a konyhakerthez kötődik.

A két legnépszerűbb újévi alapanyag a sertéshús és a lencse - a malac a földet túrva előre halad a jövőbe, miközben kiforgatja nekünk a szerencsénket, míg a sok apró szemű hüvelyes a pénzt szimbolizálja és gazdagságot hoz. Azt már kevesebben tudják, hogy a zöld levélzöldségek (spenót, saláta félék) is jólétet hoznak, mivel a “zöldhasú” bankjegyekre hasonlítanak.

Ezzel szemben elviszi a szerencsénket a vad és a hal, a baromfi pedig elkaparja azt, így ezeket az alapanyagokat hagyjuk meg inkább karácsonyra.

Szilveszteri menü klasszikusok

Igaz, hogy a szilveszteri vacsora menü nem olyan változatos, mint a karácsonyi, mégis nagyon szeretjük ezeket a jól bevált klasszikusokat. A lencséből vagy babból készült leves füstölt csülökkel, a lencsefőzelék sült virslivel és a főtt virsli soha nem mennek ki a divatból, de ha valami extrábbra vágyunk, akkor sem kell csalódnunk.

Falun ilyenkorra általában megtöltik az első sütnivaló kolbászokat és már lejön a füstről a sok finom hús, amik közül némelyik megszikkad már annyira, hogy ne csak jól mutasson, de isteni finom is legyen egy hidegtál főszereplőjeként. Akinek ideje engedi, az kipróbálhat valami olyan, időigényesebb receptet is, mint a csülök pékné módra, vagy a malacsült.

Turisták ezrei lepik el szilveszter éjjel is a fővárosi utcákat, így ne lepődjünk meg, ha az újévi pezsgő koccintáskor Happy New Year Budapest felkiáltást hallunk.

Nem akarok főzni! Hova menjek?

Aki idén nem szeretne otthon enni, az is számos izgalmas program közül válogathat. Sok étterem élőzenés vacsora esttel kedveskedik vendégeinek, ami kiváló program lehet, ha egy romantikus szilveszter estére vágyunk. Akinek nem elég egy szimpla szilveszteri vacsora budapesten, az a menü mellé szuper szórakozást is kap, ha egy szilveszteri gálavacsora rendezvényre látogat el. (x)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.