Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A dugulás olyan probléma, ami bárkit, bármikor érinthet, de Budapesten különösen kritikus a helyzet. Nagyon gyakoriak a dugulással kapcsolatos gondok, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy az emberek zöme társasházakban él. Hogy ennek mi köze a dugulás gyakoriságához? Mindjárt kifejtjük bővebben!

Mi a gond a társasházakkal?

Röviden: az, hogy régiek. Kicsit kifejtve a helyzetet, a több évtizede, vagy akár még régebben felépült társasházak esetében a csőrendszer is régi. Ez azt jelenti, hogy rengeteg dolog halmozódhatott már fel bennük, ami dugulást okozhat. Emellett a rendszert sokan használják, ami plusz terhelést jelent (nem is kicsit), ráadásul hatványozott az esélye annak, hogy a lefolyt nem mindenki használja rendeltetésszerűen, azaz kerülnek bele olyan dolgok, amik nem igazán odavalók.

Főként az esti órákban szokott előjönni a probléma, amikor a napi fürdés, tisztálkodás, esetleg mosás, mosogatás miatt mindenki egyszerre áll neki használni a rendszert. Ilyenkor érnek haza az emberek a munkából, és a házimunkához gyakran van szükség a vízre, illetve a többség a tisztálkodást is ilyenkor intézi.

Ha már van valami kisebb mértékű gond, amit a mindennapokban észre se lehet venni, akkor ez a terhelés általában meg is mutatja. Nem ritka, hogy ilyenkor csorgó, bugyogó hangot hallunk a saját lefolyónkból akkor is, ha nem is engedjük épp a vizet, vagy ilyenkor kezd el visszajönni a szennyvíz. Utóbbi különösen az alsó lakásoknál jellemző, és mindaddig nem áll el, amíg a fentiekben használják a hálózatot. Ilyenkor szükség lehet azonnali segítségre – a duguláselhárítás Budapest területén szerencsére bármikor elérhető!

Lakáson belül vagy kívül?

ha társasházban élve dugulást tapasztalunk, az első és legfontosabb dolog minden esetben az, hogy meggyőződjünk róla, csak minket érint a probléma, vagy több lakásban is hasonló a helyzet.

Amennyiben csak nálunk van gond, az lakáson belüli dugulás lesz, amit egyénileg kell megoldani. Számos házi módszerrel lehet próbálkozni, amik talán sikerre is visznek, jellemzően azonban ezek csak tüneti kezelések, azaz a dugulás idővel vissza fog térni – inkább előbb, mint később.

A társasházaknak ugyanakkor van 2 közös vízvezetékük: az ejtővezeték, ami függőleges, és az alapvezeték, ami vízszintes. Ha ezek valamelyike dugul el, az a társasház felelőssége, közös költségből kell rendezni a számlát. Ezek a dugulások rendszerint több lakást is érintenek.

Nehezebb a karbantartás

A rendszeres karbantartás lakáson belül megelőzheti a dugulásproblémát, ezért érdemes évente-félévente sort keríteni rá. Ugyanakkor ahhoz, hogy a közös vezetékeket is ellenőrizzék, a lakóközösségre van szükség – a karbantartás ugyanis közös érdek. Egyénileg legfeljebb a saját lakásunkért tudunk tenni, ami mindemellett nagyon hasznos!

A régi vezetékeket ráadásul fokozottan célszerű ellenőrizni, hogy elkerüljük az akut problémákat. A szakember szeme ugyanis olyasmit is meglát, amit a laikusé nem. Kerítsünk sort rendszeresen  karbantartásra!

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.