Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ha saját gépjárművel rendelkezünk, nagy valószínűséggel a futómű beállítás fogalma már nem ismeretlen számunkra. Persze még így is előfordul az, hogy néhányan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen fontos művelet a futómű beállítása.

Pedig az autó úttartási képessége és stabilitása is függ a futóművek megfelelő beállításain, ezen múlik többek között az is, hogy hogyan viselkedik a gépjárművünk egyenes útfelületeken, és hogyan tudjuk vele bevenni a kanyarokat.

Laikusként nem ritka az sem, hogy az ember összekeveri a futómű beállítást és a centírozást. A két dolog azonban nagyban eltér egymástól. Ha a futómű beállítására kell sort kerítenünk, akkor nagyon leegyszerűsítve a szakember az autónk kerekeinek a szögét állítja be optimális helyzetre, melyet az autó gyártója általában javasol/meg is szab.
A centrírozással eközben megakadályozzuk azt is, hogy menetközben a kerekek ne okozzanak olyan plusz rezgéseket, melyek szükségtelenek.

Mi is az a futómű, és miért lehet veszélyes, ha nem figyelünk oda a karbantartására?

A futómű (más néven hívható felfüggesztésnek is) felel azért, hogy a jármű a lehető legnagyobb biztonságban tudjon haladni az úttesten.
Egy igencsak összetett szerkezetről beszélünk, mely több kisebb méretű alkatrészből áll össze, ezért nagyon fontos, hogy odafigyeljünk ennek a rendszeres ellenőrzésére, és karbantartására is.

Leggyakrabban akkor kell sort keríteni ennek az alkatrésznek a karbantartására, amikor eljön a szezonális gumiabroncsok cseréjének az ideje.
A szakemberek a gumicsere során mindig megnézik a futómű állapotát is, illetve megvizsgálják azt is, hogy minden a gyári beállítással működik-e.
Könnyen előfordulhat ugyanis az, hogy a kátyúk, és a patkák hatására egyszerűen elállítódik a futómű menet közben, és ilyenkor az autóvezető azt fogja tapasztalni, hogy sokkal rosszabbul, nehezebben tudja az úttesten tartani, illetve megfelelően kormányozni az autóját.

Milyen munkafolyamatok mennek végbe egy szakszerű futómű beállítás során?

A futómű összefüggésben áll az autó legfontosabb alkatrészeivel is, ha nem megfelelően működik, akkor tapasztalni fogjuk az abroncsok gyors kopását, illetve a jellegzetes kattogó hangot is menet közben.
Mivel ezt az alkatrészt folyamatosan negatív hatások érik, a futómű beállítására sort kell kerítenünk akkor is, ha nincs szó alkatrész, vagy abroncscseréről.

A Kaptás szerviz a szakszerű futómű beállítás során az alábbi munkálatokat is elvégzi:

  • A Lengéscsillapítók ellenőrzése, lemérése

  • A Gömbcsuklók, a lengéscsillapítók, és a szilentek cseréje

  • A futómű szakszerű beállítása, melyet egy innovatív, úgynevezett Fasep-futómű műszerrel végzik el a szakemberek.

Ha azt tapasztaljuk, hogy feltűnően gyorsan kopnak a gumiabroncsaink, túlságosan nagy erővel húz az autónk, rázkódik a kormány fékezés során, esetleg hangos, kopogó hangot produkál a jármű menetközben, vagy búgnak a gumik kanyarodáskor, minden bizonnyal szükségünk lesz egy jó szakemberre és egy gyors futómű beállításra is. (x)

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.