Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre vonultak; a rendezvény szónokai valamennyien megemlékeztek a tavaly október 7-i, Izrael elleni terrortámadásról, az antiszemitizmus újraéledésének veszélyeire figyelmeztetve.

A menet a sófár hangjára indult el, élén csaknem száz – elektromos kisbusszal utazó – holokauszttúlélővel. A résztvevők a lezárt Rákóczi úton vonultak a Keleti pályaudvar főbejárata előtt felállított színpadig.

Jákov Hadasz-Handelszman, Izrael budapesti nagykövete beszédében arra figyelmeztetett: a Hamász október 7-i terrortámadása Izrael ellen többletjelentést ad az idei Élet menetének. Most még fontosabb a fiatal generációk oktatása, arra kell inspirálni őket, hogy harcoljanak a rasszizmus, a megkülönböztetés és az igazságtalanság ellen – tette hozzá.

Ki gondolta volna, hogy 80 évvel a holokauszt után a zsidók ismét félelmet éreznek szerte a világon? – tette fel a kérdést a nagykövet, aki ugyanakkor Magyarországot a megújulás szigeteként jellemezte, ahol virágzó zsidó közösség él.

Köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért, hangsúlyozva, hogy Magyarország példakép az antiszemitizmus elleni zéró tolerancia politikájának bevezetésében.
Jichák Hercog, Izrael állam elnöke videóüzenetében arról beszélt: habár a holokauszt egyedülálló a történelemben az emberiség bűnei között, az elmúlt hónapokban ismét mély tragédiát gyászol a zsidó közösség.

„A gyűlölet vaksága arra vitte a zsidó emberek és Izrael államának ellenségeit, hogy gyilkoljanak, kínozzanak, raboljanak, pusztítsanak, megerőszakoljanak és elraboljanak” – utalt a Hamász október 7-i terrortámadására.

Hozzátette: a lemészároltak, a megkínzottak, a megvertek és megerőszakoltak, az elraboltak és azok, akik most is fogságban vannak, hozzánk kiáltanak az igazságért és a szabadságért, az élethez való jogukért.

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte: a holokauszt rettenetes borzalmaira, az emberiség egyik legnagyobb népirtására mindig emlékezni kell, de úgy, hogy közben az „élet szeretetét és az élni akarást is ünnepeljük”.
Külön köszöntötte a megemlékezésen részt vevő holokauszttúlélőket, akiket a rendezvény igazi VIP-vendégeinek nevezett, akik – mint fogalmazott – legyőzték a halált élni akarásukkal.

Megemlékezett az október 7-i Izrael elleni terrortámadásról, amelyet „egy napig tartó holokauszthoz” hasonlított, és aggasztónak nevezte, hogy nemcsak a muszlim országokban, de a nyugati civilizáció nagyvárosaiban is tömegek ünneplik a Hamász gyilkos terrorakcióit.

Baruch Adler, a nemzetközi Élet menete szervezet igazgatóhelyettese arról beszélt: az Élet menetén évről évre részt vevők bizonyítják a jónak a gonosz erői feletti győzelmét. Megemlékezett az édesanyját bújtató ukrán falusi emberről, aki nap mint nap kockáztatta a saját és családja életét, hogy megmentse az ő édesanyjának életét.

Szólt az október 7-i terrortámadásról, „süketítőnek” nevezve a világ hallgatását az események után. A „soha többé” ígérete, üresen csengett a könyörtelen brutalitást látva – mondta, hozzátéve, a szabad világ polgáraiként szégyellni kellene magunkat, amiért tétlenül nézzük, ahogy a történelem ismétli önmagát.

A rendezvény kezdetén leleplezték a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl Tivadar téren az „1944. május 15. és július 9. között elhurcolt és meggyilkolt 440 000 magyar zsidó emlékére” állított emléktáblát.
Niedermüller Péter (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) VII. kerületi polgármester hangsúlyozta: a magyar társadalom súlyos morális kudarca és bűne, hogy „nem védtük meg zsidó honftársainkat”. Ez a bűn beleégett a nemzet történelmébe – jelentette ki.

Kitért arra: az emlékezés egyrészt a szembenézés eszköze, másrészt azt a kötelezettséget is rója az emlékezőkre, hogy mondják el a következő generációnak, a gyűlölet és a gyűlöletkeltés tönkreteszi a társadalmat.

Azt is mondta: napjainkban ismét terjed az antiszemitizmus és az Izrael-ellenesség, és egyre többen vonják kétségbe a zsidó állam jogát az önvédelemre. „Jogunk és kötelességünk kiállni Izrael mellett” – hangoztatta, hozzátéve, az antiszemitizmus és rasszizmus kéz a kézben jár az autoriter rendszerekkel.

A megemlékezés végén gyertyát gyújtottak a holokauszt és az október 7-i izraeli terrortámadás áldozatainak emlékére. Gyertyát gyújtott mások mellett Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke, Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke, Győrfi László, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) alelnöke, Keszler Gábor, a Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség elnöke, a Világ Igaza díjjal kitüntetett Abonyi Ivánné, aki családjával együtt öt embert bújtatott budapesti lakásukban, valamint holokauszttúlélők és diákok.

Kiemelt kép: Az Élet menete rendezvény résztvevői a Rákóczi úton mennek a Kelet pályaudvarhoz 2024. május 5-én. Elöl Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke (b2), mellette Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke (b) és Jákov Hadasz-Handelszman izraeli nagykövet (b3). A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre vonultak.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.