Megkezdődött a Duna tetőzése a Szigetköznél, Nagybajcsnál pedig csütörtökön napközben várják 855 centiméter körül az áradó folyó tetőzését – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Siklós Gabriella a műsorban azt mondta, hogy az említett területeken szerda éjszaka a szakemberek már észleltek buzgárokat, csurgásokat a védműveken, de az azonnali beavatkozásnak köszönhetően a töltések tartanak.

Hozzátette, hogy a védművek a Dunakanyarban már elkészültek, s a szóvivő reményei szerint már a fővárosi szakaszokon is készen állnak. Kisoroszit körbezárta a víz, és a számítások szerint akár egy hétig tarthat ez a helyzet – közölte. Siklós Gabriella azt kérte, hogy most senki ne menjen a védművekre csak azért, hogy megnézze az árvizet: a töltéseknél ugyanis dolgoznak, a védműveket nem szabad pluszsúllyal leterhelni, a helyzet könnyen és gyorsan veszélyessé válhat.

A szóvivő elmondta azt is, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy hány napig lesz másod-, illetve harmadfokú árvízvédelmi készültség.
Siklós Gabriella az M1 csatorna csütörtök reggeli műsorában elmondta azt is, hogy a védművek egyelőre jól bírják a terhelést, és nagyon fontosnak nevezte, hogy a szakemberek a nap 24 órájában figyelik a töltéseket, s ha gond van, akkor beavatkoznak. Kérdésre közölte azt is, hogy jelentős csapadék a vízgyűjtő területeken nem várható, de az ausztriai olvadás egyértelműen lassítja az ár levonulását.

A Budapest rovat további hírei

2025 tavaszán indulhat az Axiom Space negyedik magánűrmissziója (Ax-4), amelynek fedélzetén Kapu Tibor lehet az első magyar űrhajós, aki a Nemzetközi Űrállomásra lép.
Kövesse a hirado.hu-n élőben a Fővárosi Közgyűlés eseményeit!
Keddtől ismét csökkennek a hazai nagykereskedelmi üzemanyagárak.
A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a vasárnapi csúcsforgalomra, a vasúti közlekedés várhatóan szerda reggelre áll helyre Szeged és Röszke, valamint Szeged és Kiskundorozsma között...
Magyarországra érkezett az első három Vectron-mozdony a járműflotta megerősítésére és korszerűsítésére annak a vállalásnak a részeként, amely szerint 2025-ben 15 nagy teljesítményű dízel, és 40...
Több fővárosi és vidéki oktatási intézményben rendeltek el bombariadót csütörtök reggel, miután hasonló tartalmú fenyegető e-mailek érkeztek az iskolákba. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés miatt...
Borult, párás, helyenként ködös idő várható, kisebb csapadékkal. Az északi és északkeleti régiókban havazás és ónos eső, délen inkább eső lesz jellemző. Csütörtökre néhol jégpáncél alakulhat ki, a...
Tízéves programban újulnak meg folyamatosan az állami levéltárak annak érdekében, hogy a dokumentumok megfelelő, kutatható környezetbe kerüljenek – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium...
Az Eagle Hills Csoport tulajdonába került az a 100 hektáros rákosrendezői terület, ahova a vitatott mini-Dubaj-projektet álmodták meg. A vételárat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, azonban azt már...
A 2024 decemberre vonatkozó Fogyasztói Barométer alapján már év végén is jelentősen bővült a fogyasztás és minden adott ahhoz, hogy a 2025-ös év fogyasztása jelentősen túlszárnyalja a 2024-es...

A címlapról

2025 tavaszán indulhat az Axiom Space negyedik magánűrmissziója...
Kövesse a hirado.hu-n élőben a Fővárosi Közgyűlés eseményeit!
Keddtől ismét csökkennek a hazai nagykereskedelmi üzemanyagárak.
A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a vasárnapi...
Magyarországra érkezett az első három Vectron-mozdony a járműflotta...
Több fővárosi és vidéki oktatási intézményben rendeltek el...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A TikTok betiltása az Egyesült Államokban jelentős gazdasági hatásokat válthatna ki, amelyek több területet is érintenek.
Sajnos a jobboldali kormány is eljutott arra az alacsony szintre, amit a baloldali kormányzás során mág megtapasztaltunk: ember helyett már csak adóalanynak érezzük magunkat...
Magyarországon a Digitális Állampolgárság Program bevezetésével új lehetőségek nyíltak az állampolgári ügyintézés terén.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.