Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtök reggeli adatai szerint már 192 ezer levélszavazatot leadtak a választópolgárok az április 12-i parlamenti választásra, az eddig ellenőrzöttek közül több mint 102 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.

A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az országgyűlési képviselők választásán csak levélben szavazhatnak, és csak akkor, ha március 18-ig felvetették magukat a névjegyzékbe. Ezt több mint 497 ezren tették meg.

Az NVI tájékoztató oldala, a www.valasztas.hu csütörtök reggeli adatai szerint 192 090 levélszavazatot adtak már le, ebből 28 906-ot közvetlenül az NVI-hez juttattak vissza, 163 184-et pedig a külképviseleteken adtak le. Az NVI hétfőn kezdte meg az azonosító nyilatkozatok ellenőrzését. Az NVI nem teszi közzé, hány azonosító nyilatkozatot ellenőrzött hétfő óta, csak azt, hogy az ellenőrzöttek között csütörtök reggelig 102 589 érvényes szavazási iratot találtak.

A tájékoztató nem azt tartja nyilván, hogy mely országokból érkezett a levélszavazat, hanem azt, hogy a kérelmező melyik országba kérte az értesítést a névjegyzékbe vételéről.

E szerint a legtöbb érvényes szavazási iratot (36 714-et) olyan választók juttatták vissza, akik romániai értesítési címet adtak meg, szerbiai értesítési címmel rendelkező választópolgároktól 34 597, németországi értesítési címmel rendelkező választóktól 862 érvényes szavazási irat érkezett már vissza.

Magyarországi értesítési címet megadó választóktól 295 érvényes szavazási irat érkezett vissza, kettős állampolgárságot tiltó országbeli értesítési címmel rendelkező választópolgároktól 696, és van 29 143 olyan érvényes szavazási irat is, amelyet olyan választópolgárok adtak le, akik a névjegyzékbe vételérükről e-mailben történő értesítést kértek.

A levélben szavazók a szavazólapokat tartalmazó válaszborítékot az NVI-hez visszajuttathatják postán (bárhonnan ingyen), úgy, hogy az a szavazás napján 19 óráig megérkezzen. Feladhatják térítés ellenében bármelyik külképviseletre címezve is, ebben az esetben a külképviseleti szavazás lezárultáig kell megérkeznie a levélszavazatnak a címre. Az amerikai kontinensen szavazóknak figyelembe kell venniük, hogy az időeltolódás miatt a külképviseleti szavazás szombaton lesz.

A válaszboríték le is adható bármely külképviseleten munkanapokon 9 és 16 óra között. Beregszászon, Csíkszeredán, Ungváron, Kolozsváron és Szabadkán azonban április 10-ig mindennap 7–21 óra között van erre lehetőség, a szavazást megelőző napon, április 11-én pedig 7 órától 22 óráig. A Kárpát-medencében lévő külképviseletekről a tervek szerint a szavazás előtt többször is hazaszállítják az urnában lévő szavazatokat, hogy az NVI elvégezhesse a szavazók ellenőrzését.

A szavazási levélcsomagokat az országgyűlési egyéni választókerületi székhelytelepüléseken is le lehet adni a szavazás napján 6 és 19 óra között.

Az NVI-hez beérkezett, illetve a külképviseletekről beszállított levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzését hétfő délelőtt kezdte meg az iroda. Az ellenőrzés során felbontják a külső szállítóborítékot, és az azonosító nyilatkozaton szereplő adatokat a levélben szavazók névjegyzéke alapján, illetve szükség esetén a személyazonosságot igazoló hatósági igazolvány-nyilvántartásban, valamint a polgárok személyi és lakcímadatait tartalmazó nyilvántartásban is ellenőrzik. Amennyiben az azonosító nyilatkozaton feltüntetett adatok a levélben szavazók névjegyzékében, illetve nyilvántartásokban szereplő adatokkal megegyeznek, a szavazatot tartalmazó, belső zárt borítékot – felbontás nélkül – félreteszik. Ezt ugyanis csak a szavazás lezárulta, azaz április 12-én 19 óra után lehet felnyitni.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.