Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Magyarország igen széles körű együttműködési programot indít Csáddal a Száhel-övezet biztonságának és stabilitásának erősítése, a gazdaság fejlesztése, s ezáltal a migráció kiváltó okainak kezelése céljából – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a csádi kollégájával, Mahamat Saleh Annadiffal közös sajtótájékoztatóján aláhúzta, hogy a világ jelenleg a veszélyek korában él, és ezen válságok egy jelentős része a súlyosbodó terrorizmushoz kötődik, aminek pedig köze van a tömeges illegális bevándorlási hullámokhoz is.

Kiemelte, hogy a terrorizmus és a migráció egyfajta ördögi kört alkot, mivel a terrorizmus a bevándorlóáradatok egyik fő kiváltó oka, és az embertömegben potenciális merénylők bújhatnak meg.

„Éppen ezért az Európai Unióra leselkedő egyik folyamatos, súlyos veszély a tömeges illegális migrációs hullámok még súlyosabbá válása” – mondta.

Rámutatott, hogy a terrorizmus egyre súlyosabb mértéket ölt Afrikában, miközben a népesség ugrásszerű növekedése is komoly gazdasági kihívásokat okoz. Megjegyezte, hogy a kontinens lakossága a következő húsz évben 750 millióval fog bővülni az előrejelzések szerint.

„Így a fő kérdés európai szempontból az, hogy mi, európaiak tudunk-e eleget segíteni Afrikának ahhoz, hogy eredményesen szálljon szembe az egyre súlyosabb terrorfenyegetettséggel, illetve hogy az afrikai országok képesek legyenek a gazdaságukat oly mértékben fejleszteni, hogy otthon tudják tartani ezt a rendkívüli ütemben növekedő lakosságot” – tudatta.

Kitért arra is, hogy a Száhel-övezet a legnehezebb helyzetben lévő térségek között van Afrikában, ez a régió az Európába irányuló migrációs folyamatok egyik kiindulási pontja. „És azt is látni kell, hogy ha Brüsszel nem változtat a migrációt támogató politikáján, akkor az nagy bajt fog hozni a Száhel-övezetre, és nagy bajt fog hozni Európára is” – vélekedett.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az EU-val szorosabb együttműködésre kész és a terrorizmus ellen jelentős erőfeszítéseket tevő Csád a száheli térségben kivételes stabilitással rendelkezik.
„Ezért úgy döntöttünk, hogy a száheli régió stabilitásának elősegítése, s az Európába irányuló migrációs hullámok visszaszorítása érdekében széles körű együttműködési programot indítunk Csáddal (…) A célja ennek, hogy a biztonsági helyzetet Csádban és a Száhel-övezetben javítsuk, hozzájáruljunk a gazdaság fejlődéséhez, így a migráció kiváltó okait a lehető legnagyobb mértékben kezelni tudjuk” – sorolta.

Bejelentette, hogy Magyarország diplomáciai képviseletet hozott létre N’Djamenában, ahova március közepén megérkezik az ideiglenes ügyvivő. Emellett még januárban felállították a regionális fejlesztési és humanitárius központot, amely a humanitárius és a gazdasági támogatási programokat koordinálja.

Tájékoztatása szerint félmilliárd forintnyi értékben segítették a menekültellátási rendszer fejlesztését, és orvosmissziókat is indítottak gyógyszeradományokkal az egészségügyi ellátás javítása érdekében. Továbbá 600 millió forintos keretösszeggel agrárfejlesztési programokba kezdtek az országban.

Aláhúzta: emellett tárgyalások folynak egy 150 millió dolláros keretösszegű kötött segélyhitel-program megindításáról a magyar vízipari vállalatok jelenlétének fokozása céljából, amelyek hozzájárulhatnának a szektor modernizáláshoz, hogy mindenki hozzáférhessen a tiszta, egészséges ivóvízhez.

A miniszter leszögezte, hogy Magyarország és Csád is a globális békepárti többséghez tartozik, a két ország rendszeresen felszólal a fegyveres konfliktusok békés rendezésének szükségessége mellett.

Hazánk így kitart amellett, hogy a fegyverszállítások helyett Ukrajnában is mielőbb a béketárgyalásokra kellene fókuszálni, a kormány ezért semmilyen olyan EU-s akcióban nem vesz részt, amely a fegyverek szállítását vagy annak finanszírozását szolgálja – jelentette ki.
Ennek megfelelően Magyarország ahhoz sem járult hozzá, hogy az Európai Békekeretbe eddig az általa befizetett mintegy 18 millió dollárt ukrajnai fegyverszállításra fordítsák, s maga dönthet arról, hogy ezt az összeget milyen más célra csoportosítsák át.

„Mi úgy döntöttünk, hogy a csádi biztonság javítása érdekében kezdeményezzük ezen 18 millió dollár felhasználását annak érdekében, hogy Csádban létrejöjjön a hadsereg tisztjeinek képzéséhez szükséges új oktatási intézmény, és a csádi haderő képességeinek fejlesztésére is sor kerülhessen” – közölte.

Szijjártó Pétert megkérdezték Emmanuel Macron francia elnök nyilatkozatáról, amelyben nem zárta ki nyugati katonák küldését Ukrajnába. Erre reagálva veszélyesnek nevezte az „eszkaláció veszélyével járó kijelentéseket”, mondván, hogy a mai „pattanásig feszült helyzetben” a szavaknak nagyobb súlyuk van.

„Ezért nagyon fontos, hogy sziklaszilárdan és világosan képviseljük saját álláspontunkat. Magyarország semmilyen szín alatt nem hajlandó katonákat küldeni Ukrajnába, és ezután sem fog fegyvert szállítani” – figyelmeztetett.

Úgy vélte, az némi megnyugvásra ad okot, hogy számos európai vezető világossá tette, hogy nem fognak ők sem csapatokat vezényelni Ukrajnába, ami amúgy homlokegyenest ellentétes lenne a NATO továbbra is érvényben lévő döntésével is.

A Budapest rovat további hírei

A Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió munkatársai a hétvégi forgalmi terheléshez is igazodva
40 ország karácsonyi vására jutott a döntőbe, de a legszebbnek járó díjat idén az Advent Bazilika kapta.
Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.