Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Adathasználat nélkül elérhetőek november 16-ától az információhoz jutást segítő legfontosabb központi információs, oktatási honlapok, álláskereső portálok, az iparkamarai honlapok a Vodafone ügyfeleinek; az intézkedés célja Magyarország működésben tartása - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a tárca és a Vodafone Magyarország közös online sajtótájékoztatóján hétfőn, Budapesten.

Hozzátette, hogy a kormány a járványhelyzetben is elkötelezett a munkaalapú gazdaság mellett. Azt az elmúlt tíz év is bizonyította, hogy a magyar emberek munkából szeretnének és tudnak megélni - mondta.

    A Vodafone Magyarország és az ITM közös kezdeményezése abban nyújt támogatást a munkaadóknak és munkavállalóknak, hogy a sok nehézséggel járó járványhelyzetben is folytatni tudják munkájukat. A honlapok díjmentes elérésének biztosítása hozzájárul a munkahelyek megőrzéséhez, a vállalkozások és az állampolgárok költségeinek csökkenéséhez a legnehezebb időkben - mutatott rá György László.
    Az államtitkár kiemelte: hálásak a cégnek, mivel a honlapok ingyenes elérése nemcsak költségcsökkenést jelent a kis- és középvállalkozásoknak, hanem az információhoz jutáson keresztül segíti a felmerült kérdéseik megoldását.
    A járvány előretörése és az egészségügyi korlátozások miatt az elmúlt fél évben felértékelődött a telekommunikáció, az internetes kapcsolattartás. A telekommunikációs vállalatokra ezáltal nagyobb szerep hárul, fokozottan részt kell vállalniuk az egészségügyi védekezés támogatásában - mondta. Hozzátette: ennek egyik lépéseként a kormány az internet ingyenessé tételéről döntött a középfokú oktatásban távoktatásban részt vevőknek a múlt héten.
    A most ingyenessé tett honlapok között említette a koronavirus.gov.hu oldalt, a VALI - Vállalkozói Információs Portált, ahol a cégek igényeire szabott ingyenes képzéseket, államilag támogatott kedvezményes kamatozású hiteleket is találhatnak. Kiemelt kormányzati cél a munkahelyek megőrzése, és új munkahelyek megőrzése, ezért a Vodafone hálózatán keresztül a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapja is ingyenesen elérhető.
    Közlése szerint folyamatosan azon dolgoznak, hogy "kanyarban előzzön" az ország. Így az ingyenessé tett oldalak között vannak uniós pályázati forrásokat tartalmazó oldalak, vagy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) honlapja. Mindezek hozzájárulnak a gazdaság ütőképességéhez, hogy a magyar munkanélküliségi ráta a legjobbak között van a jelen pillanatban a járvány ellenére Európában, és 750 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-előtt - összegezte György László.
    Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország igazgatóságának alelnöke kiemelte: a kormányzati, önkormányzati, állami és európai uniós portálok adatforgalom generálása nélküli használata segít az óvintézkedések betartásában is.
    Hozzátette: a járvány megjelenése óta elsődlegesnek tekintik az országot segítő szolgáltatások kidolgozását. Ahogy már idén márciusban, úgy most is, adatkeret használat nélkül teszik elérhetővé a legfontosabb, digitális oktatást segítő oldalakat és alkalmazásokat, több ezer diákot és pedagógust segítve ezzel.
    A következő hónapokban az ingyenessé tett oldalak - közöttük kormányzati, önkormányzati portálok, európai uniós programokkal kapcsolatos weboldalak -

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.