Az élelmiszergazdaság erősítése és a közbeszerzési eljárások egyszerűsítése, gyorsítása volt a központi téma a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOT) csütörtöki ülésén - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter az ülést követő budapesti sajtótájékoztatón.

A miniszter hangsúlyozta: el kell érni, hogy minél nagyobb arányban kerüljön magyar élelmiszer a hazai közétkeztetésbe, ezzel is segítve az élelmiszertermelőket, az élelmiszeripari ágazatban dolgozó vállalkozásokat.
     Varga Mihály rámutatott: a közbeszerzési eljárás egyszerűsítése, gyorsítása szükséges a gazdaság újraindításához, hogy a vállalkozásoknak könnyebbé váljon az eljárásokon való részvétel, hiszen a közbeszerzések a hazai össztermék (GDP) 7 százalékát érintik.
    A pénzügyminiszter elmondta, hogy az ülésen megtárgyalták a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Közbeszerzési Hatóság előterjesztését, és a törzs javaslatot tesz a kormánynak a hazai élelmiszeripar erősítésére, a közbeszerzési eljárás egyszerűsítésére.

A miniszter szerint, ha a hazai élelmiszer-alapanyagok nagyobb arányban lennének jelen a közétkeztetésben, bővülhetne a helyi termékek piaca, egy új élelmiszerlánc-biztonsági adatközpont létrehozásával pedig egyszerűsíteni lehetne a termékek nyomon követését, az ezzel összefüggő vállalkozói adminisztrációt, és hozzájárulna a gazdaság fehéredéséhez.
    Oravecz Márton, a Nébih elnöke a sajtótájékoztatón fontosnak nevezte, hogy a hazai vásárlók és a hazai termékek találkozzanak. A magyar élelmiszertermelőknek fontos a piaci lehetőség, a koronavírus-járvány rávilágított arra, hogy a hazai, a helyben elérhető élelmiszeripari termékek egyaránt képviselnek gazdasági és biztonsági szempontot - tette hozzá.
    Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke elmondta, javaslataik uniós és hazai jogi szabályozást egyaránt érintenek. Szerintük a közbeszerzési folyamatot egyszerűsítené és gyorsítaná egyebek közt a nyilatkozati elv gyakoribb használata, a kiíró és ajánlattevő közötti tárgyalások előtérbe kerülése, a bírálatok egyszerűsítése, mindez úgy, hogy a közbeszerzés átláthatósága, a verseny tisztasága ne sérüljön.
    Kérdésre válaszolva Varga Mihály elmondta, hogy a magyar gazdaság visszaépülése megkezdődött, tartható az idei évre jelzett 3 százalékos visszaesés, ugyanakkor a hiányt újra kell számolni.

MTI 2020. július 9.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

2025 tavaszán indulhat az Axiom Space negyedik magánűrmissziója (Ax-4), amelynek fedélzetén Kapu Tibor lehet az első magyar űrhajós, aki a Nemzetközi Űrállomásra lép.
Kövesse a hirado.hu-n élőben a Fővárosi Közgyűlés eseményeit!
Keddtől ismét csökkennek a hazai nagykereskedelmi üzemanyagárak.
A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a vasárnapi csúcsforgalomra, a vasúti közlekedés várhatóan szerda reggelre áll helyre Szeged és Röszke, valamint Szeged és Kiskundorozsma között...
Magyarországra érkezett az első három Vectron-mozdony a járműflotta megerősítésére és korszerűsítésére annak a vállalásnak a részeként, amely szerint 2025-ben 15 nagy teljesítményű dízel, és 40...
Több fővárosi és vidéki oktatási intézményben rendeltek el bombariadót csütörtök reggel, miután hasonló tartalmú fenyegető e-mailek érkeztek az iskolákba. A rendőrség közveszéllyel fenyegetés miatt...
Borult, párás, helyenként ködös idő várható, kisebb csapadékkal. Az északi és északkeleti régiókban havazás és ónos eső, délen inkább eső lesz jellemző. Csütörtökre néhol jégpáncél alakulhat ki, a...
Tízéves programban újulnak meg folyamatosan az állami levéltárak annak érdekében, hogy a dokumentumok megfelelő, kutatható környezetbe kerüljenek – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium...
Az Eagle Hills Csoport tulajdonába került az a 100 hektáros rákosrendezői terület, ahova a vitatott mini-Dubaj-projektet álmodták meg. A vételárat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, azonban azt már...
A 2024 decemberre vonatkozó Fogyasztói Barométer alapján már év végén is jelentősen bővült a fogyasztás és minden adott ahhoz, hogy a 2025-ös év fogyasztása jelentősen túlszárnyalja a 2024-es...

A címlapról

2025 tavaszán indulhat az Axiom Space negyedik magánűrmissziója...
Kövesse a hirado.hu-n élőben a Fővárosi Közgyűlés eseményeit!
Keddtől ismét csökkennek a hazai nagykereskedelmi üzemanyagárak.
A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a vasárnapi...
Magyarországra érkezett az első három Vectron-mozdony a járműflotta...
Több fővárosi és vidéki oktatási intézményben rendeltek el...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A TikTok betiltása az Egyesült Államokban jelentős gazdasági hatásokat válthatna ki, amelyek több területet is érintenek.
Sajnos a jobboldali kormány is eljutott arra az alacsony szintre, amit a baloldali kormányzás során mág megtapasztaltunk: ember helyett már csak adóalanynak érezzük magunkat...
Magyarországon a Digitális Állampolgárság Program bevezetésével új lehetőségek nyíltak az állampolgári ügyintézés terén.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.