Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A járvány időszakában 50-60 adóügyi módosítást hajtottak végre, a cél az ország elmúlt években elért adóelőnyének megtartása - mondta kedden Varga Mihály pénzügyminiszter éves meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságában.

Közölte: kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy olyan intézkedések szülessenek, amelyek az adórendszeren keresztül is támogatják a gazdasági növekedést.
    Elmondta, hogy a nemzetközi mérések is alátámasztják a kedvező adóváltozásokat: az OECD 37 országa közül Magyarországon volt a legnagyobb mértékű az adóteher-csökkentés tavaly.
    Magyarországon az adóék mértéke 2015-höz képest a vizsgált országok között a legnagyobb mértékben, több mint 4 százalékponttal csökkent. Ezzel segítették a gazdasági növekedést - emelte ki a miniszter. Az adórendszerben bevezetett változtatásokkal 2010-óta sikerült a munkavállalók és a vállalkozások felől fokozatosan a fogyasztási adók felé tolni az adóztatás súlyát. Ezt jóval kedvezőbbnek nevezte a gazdasági növekedés szempontjából. Felidézte: a szocho mértéke a 2016-os megállapodás értelmében 27 százalékról az idén júliusban újabb 2 százalékponttal, 15,5 százalékra csökken. A kormány eltökélt szándéka, hogy "ha a gazdaság lehetőségei ezt megadják", akkor a következő 2 évben is tovább csökkentik.
    Kiemelte: 2010-hez képest több mint 26 szorosára emelte a kormány a családi kedvezmények formájában a háztartásoknak nyújtott kedvezményeket. A sorba illeszkedett idén a 4 gyermeket nevelő anyák számára élethosszig bevezetett szja-mentesség, és vizsgálják ennek bevezetését a 3 gyermekes anyák esetében is. Felidézte azt is, hogy 2019-től a nyugdíjasok foglakoztatása kedvezőbb lett, mert már nem kell szochot fizeti a munkáltatónak, és a munkavállalónak is csak az szja-t kell fizetni.
    A beruházásösztönzésről elmondta: 2017-től az egykulcsos, 9 százalékos társasági adó - ami Európában a legalacsonyabbnak számít - jelentősen ösztönzi a beruházásokat az adórendszeren keresztül. A kormány további kedvezményeket vezetett be, példaként a fejlesztési tartalék 50 százalékos korlátjának eltörlését emelte ki, amit a 2019-es adóévre már érvényesíteni lehet.
    Jövőre ismét 5 százalékos lesz az új lakások áfája, mert fontos a lakásépítések lendületének megőrzése. Idén 25-30 százalékkal több lakás épülhet az előző évhez képest, ezt a lendületet szeretnék megőrízni - jelezte.
    "Míg a szocialista kormányok mindig kivetettek adókat, de azokat nem szedték be, mi ettől eltérően azt csináljuk, hogy csökkentjük az adókat. A kivetett adókat pedig beszedjük" -fogalmazott a tárcavezető. Hangsúlyozta, hogy ezzel is kiváltanak adóterheket. Az Európai Bizottság legújabb áfarés-tanulmánya is megerősíti az ebben elért eredményeket - mutatott rá.
    Elmondta: uniós tagországokkal és azon kívüli országokkal, például Svájccal bővült a nemzetközi adózási információcsere-hálózat. A tárca rálát az OECD tagországokra is, több mint 100 országgal van adóügyi együttműködése Magyarországnak.
    Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos és Csárdi Antal LMP-s képviselők a kata elfogadott módosításának újragondolását kérték. Varga Mihály jelezte: továbbra is a vállalkozói érdekképviseletekkel folytatnak erről párbeszédet, akik támogatták azt, 340 ezer katás vállalkozást pedig nem érint a módosítás.
    Mellár Tamás (Párbeszéd) alelnök vitatta az adórendszer

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.