Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A magyar államadósságkezelés változatlanul stabil, több lábon áll és gördülékenyen működik - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn a tárca YouTube-oldalán közzétett tájékoztatójában.

Hozzátette: ennek eredményeként a jövő év nem rejt jelentős kockázatokat, sőt azok esetleges felmerülésére is jelentős tartalékokkal rendelkeznek.

    A kormány változatlanul kitart az adósságkezelés eddig követett elvei mellett. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy jövőre a központi költségvetés bruttó hazai termék (GDP) arányos adóssága 3,5 százalékos GDP-növekedéssel számolva már csökkenni fog - mondta, hozzátéve: mérséklődik az adósság devizaaránya, és a finanszírozásban tovább erősödik a hazai befektetők, mindenekelőtt a lakosság szerepe.
    Kiemelte: 2021-ben a nettó finanszírozási igény várhatóan 3332 milliárd forint lesz. Ennek mintegy felét a forintkötvény piacról tervezi bevonni a kormány. Ebben a körben a mostaninál gyakoribb és nagyobb volumenű csereaukciókat terveznek a futamidő növelésére, illetve új, 30 éves zöld forintkötvény-kibocsátás szerepel a tervekben. A lakossági állampapírok piaca jelenti a másik fő forrást, 2023-ra a 11 ezer milliárd forintos összértéket tervezik elérni. A 2021-es finanszírozási tervet kedvezőbb keretek mellett tudták összeállítani, amire lehetőséget adott a költségvetés jó teherviselő képessége, valamint az, hogy az adósságportfólió futamidejének célzott növelésével a 2021-es adósságlejáratok csökkentek - mondta. Továbbá az is, hogy a novemberi eurókötvény-kibocsátás a nemzetközi devizalejáratokat teljesen előfinanszírozta, ami kifejezte a magyar gazdaságpolitika iránti erős befektetői bizalmat is.
    Kitért arra: a világgazdaság visszaesése az idén drámaibb, mint a 2008-as pénzügyi válság esetén volt.
    A kormánynak meg kellett találnia a módját, hogy azonnali támogatást nyújtson a munkahelyek megőrzéséhez, a nehéz helyzetbe került cégek megmentéséhez, emellett segítse a gazdaság szereplőit abban, hogy felkészüljenek a járvány utáni helyzetre. Mindezeket a célokat szolgálja a Gazdaságvédelmi akcióterv, amire a kormány korábban nem látott mértékű, a GDP mintegy 28 százalékát kitevő pénzösszeget mozgósít - ismertette a pénügyminiszter. Természetesnek nevezte, hogy a központi költségvetés egészét sem hagyták érintetlenül a többletkiadások és a költségvetési bevételek terhére nyújtott kedvezmények. Ugyanakkor az elmúlt évek munkája nem volt hiábavaló, a mostani válság sokkal kedvezőbb helyzetben érte a magyar gazdaságot, mint a 2008-as - tette hozzá.
    Így saját forrásból tudják biztosítani a válságkezelés fedezetét - mondta a tárcavezető. Az elmúlt években az államháztartás hiánya jelentősen csökkent, így a maastrichti-adósságráta a 2010-es 80 százalékról tavaly év végére 65,4 százalékra csökkent. Az állam külföld felé fennálló adósságát a GDP 56 százalékát meghaladó 2010-es mértékről 2019 végére 34 százalék alá csökkentették. A teljes államadósságon belüli devizaarány is mérséklődött. Mindez úgy valósult meg, hogy megőrízték az államháztartás stabilitását, és tovább javult az ország nemzetközi pénzügyi megítélése - mondta.

    A tárca azzal számol, hogy az idén a GDP 6,4 százalékkal csökken az év egészében, a hiány a GDP 9 százaléka körül alakul, az adósságszint pedig 80 százalékra emelkedhet. Megjegyezte: bár ezutóbbi magas érték, messze elmarad azonban görög (207 százalék), az olasz (160

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.