Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Maszkokat és védőruhákat küldött Magyarországnak a Fudan Egyetem - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A kínai felsőoktatási intézmény által felajánlott 56 ezer maszk és 300 védőruha más adományokkal együtt egy Sanghajból indult repülőgépen jutott el hazánkba hétfőn.

A koronavírussal szembeni védekezést szolgáló eszközök jelenleg elsősorban Kínában érhetőek el nagy tételben. A két ország viszonya a keleti nyitás politikájának jegyében az elmúlt években kedvezően alakult, a Fudan Egyetem kifejezetten fontosnak tartja a magyar együttműködést. Az intézmény rendkívül jó kapcsolatot ápol az Innovációs és Technológiai Minisztériummal és a Magyar Nemzeti Bankkal is. A kormányzati, tartományi, városi és céges adományok mellett a Fudan a kínai egyetemek közül elsőként ajánlott fel védőeszközöket, amelyek a Shanghaji Főkonzulátus által koordinált szállítmányban érték el úti céljukat hétfőn kora délután. A tekintélyes nemzetközi rangsor, a QS World University Ranking szerint a Fudan a világ 40. legjobb egyeteme. A sanghaji központú intézmény több mint 4500 oktatója több mint 30 ezer hallgatót tanít. Orbán Viktor miniszterelnök tavaly október végén fogadta a kínai egyetem delegációját. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2019 decemberében írt alá egyetértési nyilatkozatot Hszü Ning-senggel, a Fudan Egyetem elnökével. A dokumentumban a felek megerősítik közös érdekeltségüket az intézmény budapesti kampuszának létrehozásában. A Kínában közvetlen minisztériumi irányítás alá tartozó egyetemek egyikének sincs még külföldi kampusza. Magyarország az együttműködésnek köszönhetően regionális tudásközponttá válhat. A világ legszűkebb élvonalába tartozó Fudan hazai szerepvállalása felgyorsítja a magyar felsőoktatás megkezdett nemzetköziesítését. Az új kampusz részleteinek kidolgozása intenzív közös munka keretében folyik az építkezés, majd a képzés mielőbbi elindítása érdekében.

MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.