Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Új maszkgyártó gépet állított üzembe az állami tulajdonú Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. Budapesten - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a társaság telephelyén tartott szerdai sajtótájékoztatón.

Schanda Tamás hangsúlyozta: a világjárvány megmutatta, hogy a piaci szereplőktől való függőségünk csökkentése érdekében a lehető legtöbb védőeszköz gyártását itthon érdemes megoldani; ezt a törekvést segíti a gép.
    A politikus úgy vélekedett, hogy Magyarország megnyerte a koronavírus elleni első csatát, és Európában a magyar védekezés számít az egyik legsikeresebbnek.
    Ehhez szükség volt arra, hogy a rendkívüli felhatalmazásnak köszönhetően a lehető leggyorsabban tudjon dönteni és intézkedéseket hozni a kormány - tette hozzá.
    Megjegyezte: ha a baloldalon múlt volna, ez nem válik lehetővé, hiszen nem szavazták meg a parlamentben az erről szóló törvényt.
    Ugyanakkor az eredményes védekezéshez hozzájárult az is - folytatta -, hogy a magyar vállalatok és intézmények, kutatók is csatlakoztak az összefogáshoz, és a tudományos világ vizsgálatokba, fejlesztésekbe fogott.


    Ebben a munkában vesz részt az állami tulajdonú Bay Zoltán Nonprofit Kft. is a maszkgyártó géppel - mondta Schanda Tamás.
    Arról is szólt, hogy nem ez az egyetlen olyan projekt, amelyet a kormány a járvány elleni védekezés jegyében támogat.
    A budapesti műszaki egyetemen például lélegeztetőgépek fejlesztését segítik, légzéstámogatásra alkalmas további készülékek fejlesztése zajlik a Semmelweis Egyetem és az Óbudai Egyetem együttműködésében, a Szegedi Tudományegyetemen pedig olyan kutatást támogatnak, amelynek keretében matematikusok modellezik a járvány magyarországi terjedését. Mindezekkel párhuzamosan gyógyszeripari fejlesztések is zajlanak - fűzte hozzá a politikus.
    Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára úgy vélekedett: az elmúlt időszak bizonyította, hogy az innováció segítségével jelentős eredmények érhetőek el a járvány elleni küzdelemben.
    Ez annak is köszönhető, hogy a tárca a lehető leggyorsabban biztosította a tudástőke hasznosításához, a megelőzés és a gyógyítás hatékonyságának növeléséhez szükséges forrásokat - fűzte hozzá.


    Ennek a munkának a folytatása annál is inkább fontos, mert a járvány egy esetleges második hulláma előtt lehetőség nyílik új, a védekezést segítő kapacitások kiépítésére - mondta.
    Grasselli Norbert, a társaság ügyvezető igazgatója közölte: az új gép percenként 60 FFP2-es típusú, ötrétegű maszk előállítására alkalmas.
    Egyelőre 400-500 ezer maszk gyártásához szükséges alapanyaggal rendelkeznek, ám folyamatos az alapanyagok beszállítása - ismertette az ügyvezető.

MTI 2020. július 1.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.