Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Továbbra is zajlik az idősotthonok ellenőrzése a koronavírussal összefüggésben; kiemelten vizsgálják az egészségügyi ellátást, a dolgozók felkészültségét - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

 

Müller Cecília hozzátette: a honvédség folytatja az idősotthonok fertőtlenítését is. A fertőtlenítést az intézményvezetőkkel egyezetve végzik, ügyelve arra, hogy ne zavarják az otthonok működését.

Az operatív törzs felajánlásának köszönhetően szerdán újabb szállítmányt, 1,3 millió maszkot és 365 ezer kesztyűt kapnak a szociális intézmények - közölte.

Az országos tisztifőorvos kiemelte, hogy fertőtlenítették a Pesti úti idősotthont, ahol több szűrést is végeztek. Az intézményből 284 fertőzöttről és 28 elhunytról tudnak.

Az egészségügyi intézmények országszerte növelik az ágykapacitásaikat a koronavírusos betegek fogadására, már felszabadították a férőhelyek 50 százalékát. Ténylegesen kevés helyről kellett beteget hazaküldeni, és az elbocsátás alapját kizárólag orvosszakmai döntés képezhette. Senkit nem lehet elküldeni, akit egészségkárosodás érne emiatt - hangoztatta Müller Cecília.

Az országos adatokról szólva a szakember elmondta, a regisztrált fertőzöttek száma 2168, az elhunytaké az elmúlt 24 órában 12-vel emelkedett, összesen 225. A betegségből 295-en gyógyultak meg. A laboratóriumok 52 702, a vírus örökítőanyagán alapuló tesztet végeztek el.

Müller Cecília a krónikus betegséggel küzdő és ezért a koronavírus-járvány idején különösen veszélyeztetett emberektől azt kérte, fokozottan figyeljenek az alapbetegségeik "karbantartására", még fegyelmezettebben szedjék gyógyszereiket, tartsák be táplálkozási előírásaikat.

A járvány idején az allergiásoknak is jobban oda kell figyelniük a betegségükre. Javasolta, hogy éjszaka szellőztessenek, az általánosnál sűrűbben takarítsanak, amit lehet, nedvesen tisztítsanak, naponta cseréljék a párnahuzatukat, és naponta mossanak hajat.

Kitért arra is: fontos, hogy a foglalkozás-egészségügyi orvosok ellássák feladatukat, és elvégezzék az előzetes szakmai alkalmassági vizsgálatokat, hogy a munkára alkalmas és kész munkaválók el tudjanak kezdeni dolgozni. Kizárólag az időszakos foglalkozás-egészségügyi szakmai orvosi alkalmassági vizsgálatok terén van egyfajta halasztási lehetőség - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva szólt arról, hogy a gyümölcsök és zöldségek fogyasztása alapos mosás után nem jár kockázattal. 

Szintén kérdésre reagálva elmondta, a népesség "átfertőzöttségét" jelenleg nem vizsgálják. Az ellenanyag kimutatásán alapuló vizsgálatot a járvány után érdemes majd, reprezentatív módon elvégezni.

Ugyancsak kérdésre válaszolva közölte: az idősotthonokban zárlat van, de csomagot a személyzeten keresztül, a megfelelő szabályok betartásával be lehet juttatni a gondozottaknak. Jó példaként említette, hogy az egyik otthonban kétnapos várakozási idő után kapják meg az idősek a nekik küldött csomagot.

Azt is elmondta: Magyarországon még nem, de más országokban már volt példa arra, hogy valaki többször egymás után megfertőződött a vírussal. Ez azért fordulhat elő, mert az emberek különböző immunválaszt adnak a koronavírusra, és akinél nem alakul ki erős védettség, az újra megfertőződhet - közölte.

Forrás: MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.