Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Továbbra is csak alapos okkal hagyhatják el lakóhelyüket az emberek - hangsúlyozta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa szombati online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert rendőr alezredes elmondta: a kormány korábbi döntése értelmében május 3-ig maradnak érvényben a kijárási korlátozások. Az új szabályokról a kormány rendeletben fog dönteni, addig azonban a jelenlegi szabályoknak megfelelően csak alapos indokkal hagyhatjuk el otthonunkat. Az élet újraindítása, a korlátozó intézkedések feloldása csak fokozatosan, szigorú menetrend szerint lehetséges majd.

A települési önkormányzatok erre a hétvégére is meghatározhatnak szigorúbb szabályokat - tette hozzá.

Az ellenőrzésekről szólva azt hangsúlyozta: az elmúlt 24 órában minden eddiginél több, összesen 1545 intézkedést kellett végrehajtania a rendőröknek szabályszegések miatt. Ebből 696 volt figyelmeztetés, 459 helyszíni bírság és 390 esetben tettek feljelentést.

Pénteken 536 hatósági házi karantént rendeltek el, így jelenleg 10 942 ilyen korlátozó intézkedés van érvényben. A hatósági házi karanténban levőkkel szemben az elmúlt 24 órában 24 intézkedésre volt szükség. Hozzátette: a rendőrség március 12. óta ellenőrzi a hatósági házi karantén szabályainak betartását és már 1231 szabályszegés miatt kellett szankciót alkalmazniuk.

Beszámolt arról, hogy az éjszaka  újabb egyéni védőeszköz-szállítmány érkezett, összesen 2 millió 600 ezer maszk, 10 ezer komplett védőruha és 21 lélegeztetőgép. Ezeket készletezték és már a központi raktárba szállították

A péntektől megnyitott Hegyeshalom II. közúti határátkelőről azt mondta: megindult az ingázók és a mezőgazdasági járművek átléptetésére egyelőre szűk, 3-3 órás időintervallumban, de hétfőtől ezt szélesebb körben tudják biztosítani reggel 5 órától 21 óráig.

A határforgalomról elmondta: teherforgalomban a belépő oldalon Rajkánál, a kilépő oldalon Csandápalotánál kell várakozással számolni.

 

Forrás: MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.