Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Teljes értékűnek számítanak az idei, megváltozott feltételek mellett szervezendő érettségi vizsgák, amelyeket több óvintézkedés mellett tartanak - közölte a köznevelési államtitkár az operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken.

Maruzsa Zoltán elmondta: csütörtök este megjelent az érettségi megszervezését rögzítő kormányrendelet. A mostani vizsgákon szerzendő érettségi bizonyítványok a jövőben is teljes körűen érvényesnek számítanak, és a felsőoktatási felvételre jogosítanak - emelte ki.

Megerősítette: kizárólag írásbeli vizsgákat szerveznek május 4-21. között. A vizsgák a nagyobb tárgyakból nem reggel nyolckor, hanem kilenckor kezdődnek majd, ezzel is szeretnék elkerülni, hogy a diákok egy időben utazzanak a nyolc órára munkába érkezőkkel. Egy tantanteremben legfeljebb tízen lehetnek majd, de az a szám lehet nyolc-kilenc is, és legalább másfél méteres távolságot kell tartani, ami lehet 2-2,5 méter is, a terem adottságaitól függően. Minden épületben kötelező fertőtlenítés lesz, és igény esetén a diákoknak, a pedagógusoknak maszkot biztosítanak, de a viselését nem teszik kötelezővé - ismertette.

Ahol szükséges, kollégiumi elhelyezést is biztosítanak, de egy szobában csak egy diákot lehet majd elhelyezni - jelezte.

Maruzsa Zoltán elmondta: kibővül a vizsgahelyszínek köre. Ha kell, bármely köznevelési intézmény bármely tanterme bevonható lesz a vizsgáztatásba. Azt mindenképpen szeretnék elkerülni, hogy egy helyen - beleértve a folyosókat is - egyszerre túl sokan tartózkodjanak. Számításaik szerint a hagyományos módon szervezett vizsgáknál négyezer felügyelő tanár kellene, így hatezerre lesz szükség. Ha tíznél is kevesebb diákot határoztak volna meg, akkor számuk akár nyolc-tízezer is lehetne.

Az államtitkár közölte: ő maga és a megfelelő végzettséggel rendelkező munkatársai is kérni fogják beosztásukat érettségi felügyelőnek. Kitért arra is: az akciócsoport ülésén jelezte, hogy szeretnének rendőri jelenlétet is kérni az iskolák közelébe.

Szóbelit csak öt tantárgy esetében lesz mód tartani, ezek: célnyelvi civilizáció, bibliaismeret, judaisztika, népművészet és hittan. Speciális szabályok születnek a testnevelés esetében, mivel annak az írásbeli lebonyolítása szintén nem lehetséges. Szóbeli vizsgát tehetnek azok is, akiknek felmentésük van az írásbeli alól - ismertette.

Maruzsa Zoltán megerősítette: törlik a vizsgajelentkezések közül az alsóbb évfolyamos, nem végzős tanulók előrehozott érettségiit, a pótlásukra ősszel és későbbi vizsgaidőszakokban lesz mód.

Hozzátette: szintemelő vizsgákat szintén csak azok tehetnek, akik idén felvételiznek. Ez igaz azokra is, akik korábban érettségiztek, és az idei felvételi miatt jelentkeztek szintemelő vizsgákra.

A köznevelési államtitkár rámutatott: bár csak írásbeli részük lesz a nyelvi érettségiknek is, a nyelvvizsga átváltása során komplexként számítják be őket. Ismét felhívta a figyelmet arra, hogy érettségizni senkinek sem kötelező, aki - akár azért, mert nem tudott rendesen felkészülni, akár az egészségügyi kockázatok miatt - úgy dönt, nem teszi le a vizsgát, ezt megteheti. Április 20-ig az Oktatási Hivatal felületén lehet a visszalépést jelezni, az esetleg már befizetett vizsgadíjat pedig megtérítik.

A jelentkezések módosítására is van lehetőség, ha valaki emelt szintű érettségire jelentkezett, de úgy érzi, nem tudott megfelelően felkészülni, és középszinten vizsgázna, erre van mód. Arra is lehetőség nyílik, hogy középszintű nyelvi vizsgára leadott jelentkezést emelt szintűre

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.