Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A koronavírus-járvány időszakában a magyar emberek fegyelmezettségének köszönhetően drasztikusan lecsökkent a személyes találkozások száma, ami azonban az elmagányosodás veszélyét is magában hordozza.

Ennek megelőzése érdekében hívta életre az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Napi 100 jó szó mozgalmat, amelyben több száz önkéntes igyekszik enyhíteni a leginkább veszélyeztetett korosztály lelki terheit.

„A Digitális Jólét Program keretében több mint 650 önkéntes segít az embereknek mintegy 550 településen” – mondta el Schanda Tamás a koronavirus.gov.hu-nak. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette: a DJP önkéntesei együttműködnek a helyi önkormányzatokkal, és rengeteg fajta ügyben segítenek a járvány idején az embereknek. „Ha kell, a digitális oktatásban nyújtanak technikai támogatást a szülőknek, a gyerekeknek vagy a pedagógusoknak, elvégzik a bevásárlást az idősek helyett, de igény esetén akár a mise online közvetítését is megoldják” – sorolta.

„A gyors és hatékony kormányzati intézkedésnek, az emberek fegyelmezettségének és türelmének köszönhetően eredményesen lassítottuk a koronavírus-járvány terjedését hazánkban, ezért május elején átléphettünk a védekezés második szakaszába. Így fokozatosan, szigorú menetrend betartása mellett, újraindíthatjuk az életet Magyarországon. Több egészségügyi-biztonsági intézkedés azonban továbbra is érvényes, és mindenkit arra kérünk, hogy ezeket – különösen az arc eltakarását és a védőtávolságot az üzletekben és a tömegközlekedésben - feltétlenül tartsa is be” – fejtette ki Schanda Tamás. A miniszterhelyettes hozzátette, hogy a mostani helyzet rávilágított: szükség van a digitalizációban rejlő lehetőségek kiaknázására, és persze a folyamatos fejlesztésekre.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetben kiemelt fontosságú a különösen veszélyeztetett, 65 év feletti polgárok támogatását célzó összefogás, hiszen az idősebb korosztályhoz tartozó honfitársaink egy részét nem csupán a betegség fizikai, testi kockázatai fenyegetik, hanem az elzártságból adódó lelki elmagányosodás is – ezt Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője mondta. A „Napi 100 jó szó” mozgalom célja, hogy a DJP Hálózat Mentorainak önkéntes segítségével a fokozottan veszélyeztetett korosztály segítséget kapjon az online térben történő kapcsolattartásban – tette hozzá. A Digitális Összefogás keretében a Telekom májusban nem számláz forgalmi díjat a 65 év feletti előfizetői számára a normál belföldi vezetékes telefonhívások után, míg a Vodafone extra 100 ingyen percet ad a hasonló korú, feltöltőkártyás ügyfeleinek.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.