Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Újabb, a koronavírus járvány gazdasági hatásait csökkentő javaslatot terjesztett be a kormány, ezzel is segítve munkahelyek és a gazdaság védelmét.

A most benyújtott törvényjavaslat biztosítja, hogy a fejlesztési tartalék összegét az egész adózás előtti nyereségből le lehet írni. A tervezet azokat az adókönnyítő intézkedéseket is tartalmazza, amelyek csak úgy tudnak érdemi segítséget nyújtani a vállalkozásoknak, ha a veszélyhelyzetet követően is hatályban maradnak.

A kormány újabb beruházásösztönző intézkedése lehetővé teszi azt, hogy az elkövetkező négy évben magyarországi beruházást tervező cégek esetében a beruházásra fordítani kívánt nyereség akár teljes társasági adómentességben részesüljön. Az ún. fejlesztési tartalékot a jelenlegi szabályok szerint csak az adózási előtti nyereség összegének a felére lehet igénybe venni. A módosítás szerint a teljes nyereségre igénybe vehető, de továbbra is figyelemmel kell lenni a tízmilliárd forintos felső határra.

A kedvezménnyel minden hazai vállalkozás élhet, de a kedvező szabály hatására akár a külföldi székhelyű, de hazánkban tevékenykedő multik is dönthetnek úgy, hogy a tavalyi nyereségüket nem külföldre viszik, hanem azt Magyarországon fektetik be. Most csak a döntést kell meghozniuk, a beruházás megvalósítására négy év áll rendelkezésükre.

Ugyan a beszámoló leadásának határidejét szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány, de ezzel együtt már sok cég dolgozik a tavalyi év számviteli lezárásán. Ezért annak érdekében, hogy a kedvező szabályt a lehető legegyszerűbben lehessen alkalmazni már a 2019-es adóévre, a törvényjavaslat mellett hamarosan megjelenik a fejlesztési tartalék szabályait módosító kormányrendelet is. A veszélyhelyzet időszakában így lehet az adózókat segítő szabályt a lehető leggyorsabban alkalmazni.

A törvényjavaslat biztosítja azt is, hogy a szociális hozzájárulási adó mértékének a csökkentéséről szóló kormánydöntés a veszélyhelyzetet követően is érvényes és hatályos legyen.  A szociális hozzájárulási adó két százalékpontos csökkentésével az ekhosok és a katások is jól járnak. Július 1-től a jelenlegi 17,5 százalék helyett 15,5 százalékra csökken a kifizető által fizetendő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) mértéke, amely 40 ezer magánszemélyt érint. Nő a katások ellátási alapja is július 1-től. Az a kisadózó, aki 50 ezer forint tételes adót fizet, annak az ellátási alapja (társadalombiztosítási és álláskeresési ellátások számításának alapja) havi 98 100 forintról 102 000 forintra emelkedik. Az a katás, aki havi 75 000 forint adót fizet, annak az ellátási alapja havi 164 000 forintról 170 000 forintra emelkedik.

A törvényjavaslat tartalmazza a bankok járványügyi különadójával kapcsolatos visszatérítési szabályokat. A bankok az általános közterheiken felül 2010. óta járulnak hozzá különadóval a költségvetési bevételekhez. Idén számításaink szerint összességében több mint 270 milliárd forintot fizetnek be a pénzügyi tranzakciós illeték, és a bankadó révén a pénzintézetek. A járványügyi különadót, mintegy 55 milliárd forintot ezen felül fizetik meg a bankok. A hitelintézetek ezt az összeget - a következő öt évben egyenlő mértékben levonva a bankadóból – adóvisszatartás formájában kapják vissza.

Egyes adózási tárgyú törvényeknek a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges módosításáról szóló törvényjavaslat itt érhető el.

(forrás: koronavirus.gov.hu)

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.