Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 26. - 09:01

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a kormány jó döntést hozott, amikor kilenc hónapra és automatikusan minden hitelre meghirdette a koronavírus-járvány miatt likviditási problémákkal küzdő családoknak és vállalkozásoknak segítséget nyújtó hiteltörlesztési moratóriumot - olvasható a Világgazdaság keddi lapszámában megjelent interjúban.

Tállai András a lapnak elmondta, hogy jelenleg 1,6 millió család és mintegy félmillió cég él a törlesztési moratóriummal. A politikus szerint más országok a járvány kitörése után csak néhány hónapra tették lehetővé az adósoknak a fizetésfelfüggesztést, Lengyelország és Németország például csak három, Franciaország pedig négy hónapra.
    Ezekben az országokban az ügyfélnek magának kellett kérvényeznie, hogy élni kíván a törlesztés három hónapra történő felfüggesztésének lehetőségével - tette hozzá.
    Az államtitkár úgy vélte, hogy a magyar kormány segítségnyújtása nemzetközi szinten is egyedülálló. Azzal ugyanis, hogy hat hónappal meghosszabbította a fizetéskönnyítő lehetőséget, a magyarországi hiteladósok 15 hónapon át tartó könnyítéshez jutottak.
    Elmondta: a moratórium szabályai később is védik az ügyfeleket. Az intézkedés lejárta után a havi törlesztőrészlet nem emelkedhet a válság előtti szintnél magasabbra, és a kamatozás is csak azon hitelek esetében módosulhat, amelyek eredeti szerződése változó kamatozásról szólt. A moratórium alatt esedékes törlesztőrészletek kimaradásakor meg nem fizetett tőke és kamat nem kapcsolható a törzstartozáshoz. A moratórium alatt meg nem fizetett összegeket a futamidő arányos meghosszabbításával fizetheti majd vissza az ügyfél.
    Tállai kiemelte: az év eleji pénzintézeti tájékoztatás, valamint a januártól életbe lépő hosszabbítás arra is időt ad az ügyfelek számára, hogy áttekintsék, van-e lehetőségük a jelenleginél kedvezőbb feltételekkel, szerződésmódosítással, hitelcserével újraindítani a törlesztést. Szerinte ma a pandémia ellenére is stabilabb lábon áll a gazdaság, és alacsonyabb a jegybanki alapkamat, mint például a devizahitelek forintosítása idején.
    A vállalati ügyfeleknek azt érdemes mérlegelniük, hogy 2021 első felében még élnek a gazdaság újraindulását segítő támogatott hitelkonstrukciók, amelyek feltételei szintén megengedik a hitelcserét - tette hozzá.
    Tállai András szerint a hitelfelvevők körében is egyre erősebb a pénzügyi tudatosság: a 2,7 millió lakossági ügyfélből 1,6 millióan, a hitellel rendelkező csaknem egymillió vállalkozásból félmillióan vették igénybe a törlesztési moratórium adta lehetőséget. A moratóriumban jelenleg a teljes hazai lakossági és vállalati hitelállománynak a 42 százaléka, vagyis 4300 milliárd forint érintett.
    A pénzügyi tudatosság egyre erőteljesebb térnyerését igazolja az a tapasztalat is, hogy a moratóriumban lévők között csekély azoknak a száma, akik a folyószámlahitelükkel vagy a hitelkártya-tartozásukkal kapcsolatban éltek a törlesztés felfüggesztésével - tette hozzá.

MTI 2021. január 26.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.