Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 10. - 10:01

Tavaly a magyar állami beruházásösztönzési rendszer 1433 beruházást kezelt, amelyre soha korábban nem volt még példa, ezek 1676 milliárd forintnyi beruházást hoztak Magyarországra és mindez a világjárvány alatt történt - mondta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.


Szijjártó Péter hozzátette, a befektetések előtt a vállalatok olyan szempontokat mérlegelnek, mint a munkaerő, a politikai stabilitás, a pénzügyi szempont, illetve a logisztikai, infrastrukturális kérdés.
    A miniszter szerint ezért fontos, hogy Magyarországon európai összevetésben is egyedülálló politikai stabilitás van, hiszen egy politikai erő, demokratikus felhatalmazás alapján kétharmados többséggel kormányoz, valamint, hogy itt kell fizetni európai összevetésben a legalacsonyabb egykulcsos személyi jövedelemadót és a legalacsonyabb egykulcsos társasági adót.
    Kiemelte, Magyarország mind a négy szempontot tekintve megerősítette pozícióját, ezt mutatja, hogy az amerikai befektetésekkel foglalkozó Site Selection magazin egymás után harmadszor választotta Magyarországot a világ 10 legkedveltebb befektetési helyszíne közé.
    Mindezek mellett megjegyezte, a keleti nyitás startégiája is helyes volt: 2019-hez hasonlóan 2020-ben is nem egy nyugati, hanem egy keleti országból érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra, 2019-ben Koreából, 2020-ban pedig már Kínából.  
    Közölte, a nagyberuházás ösztönzési programokból alapvetően új gépek, gépsorok vásárlására, új technológiák meghonosítására adtak támogatást, így a magyar vállalatok most ki tudják szolgálni azt a piaci keresletet, amely azért alakult ki, mert a világgazdaság változásai miatt egyes vállalati kapacitások bezártak vagy csökkentek
    A magyar gazdaság állapotát mutató számokban a második negyedévben már éreztetni kell a hatásukat azoknak a nagymértékű beruházások, amelyek most megvalósultak vagy megvalósulnak a nagy beruházásösztönzési programok nyomán - mondta a miniszter, aki egyúttal jelezte, jelenleg 13 milliárd eurónyi nagyberuházásért versenyeznek, a cél, hogy azok Magyarországra érkezzenek.
    A műsorvezető az amerikai eseményekről is kérdezte a tárcavezetőt, aki úgy fogalmazott: "mi a külpolitikánkat a kölcsönös tiszteletre alapozzuk és ennek a kölcsönös tiszteletnek a része az, hogy mi nem kommentáljuk más országok belpolitikai viszonyait (...), mi azért szurkolunk, szorítunk, hogy minden ország a lehető legjobban tudja intézni a saját belső ügyeit, szurkolunk azért, hogy a  nehézségeken minden ország túllegyen. Nekünk az az érdekünk, hogy az Amerikai Egyesült Államokkal fenn tudjuk tartani az eddigi jó együttműködést."

MTI 2021. január 10.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.