Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2020. december 02. - 11:16

A magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy a világgazdaságból érkező kedvezőtlen hírek ellenére Magyarországon napról-napra jelentenek be újabb és újabb beruházásokat az ország valamennyi pontján - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten a Continental Automotive Hungary Kft. beruházás-bejelentő sajtótájékoztatóján.

Elmondta, a világ második legnagyobb autóipari beszállító vállalata, a Continental az újgenerációs járműelektronikai termékek gyártásának megkezdéséhez új gépsorokat telepít Budapesten és Veszprémben 25,6 milliárd forint értékű beruházással, ezzel 4127 ember munkahelyét védik meg a két városban. A beruházáshoz a kormány 7,7 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást ad a cégnek.
    Szijjártó Péter szólt arról, az autóipar a magyar gazdaság gerincoszlopa, ezért fontos, hogy az ország Európa fellegvára lehessen a modern elektromobilitásra épülő autóipari korszakban is, ebben képvisel magas hozzáadott értéket a Continental összességében, és a most bejelentett beruházása is.
    A miniszter ismertette, hogy a német Continental három évtizede működik Magyarországon, jelenleg hét gyára, egy logisztikai és egy fejlesztő központja van itt. A cég magyarországi jelenléte hozzájárult a magyar autóipar növekedéséhez, amely a tíz évvel ezelőtti éves 4 ezer milliárd forint termelését meg tudta két és félszerezni, és tavaly az ágazat 9500 milliárd forint termelési értéket állított elő. A magyar autóipari versenyképességét mutatja, hogy a 19. legnagyobb autóipari export Magyarország nevéhez fűződik.
    Szijjártó Péter kiemelte, a Continental újabb magyarországi beruházása tovább erősíti a magyar-német gazdasági kapcsolatokat. Utalt arra, hogy a magyar-német ipari kamara felmérése szerint az itteni német cégek 60 százaléka a következő egy évben üzleti helyzetének javulására számít, ami óriási dolog a világjárvány mostani időszakában.
    A külgazdasági miniszter beszélt arról is, hogy Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik, a világgazdasági kapacitások újraelosztásáért folyó éles versenyben pedig komoly győzelem a Continental Automotive Hungary Kft. beruházása.
    A miniszter elmondta, a magyar kormány egyszerre kezeli a világjárvány gazdasági és egészségügyi aspektusait, olyan döntéseket hoz, amelyek egyszerre védik meg az emberek életét, egészségét, és közben biztosítják az ország, a gazdaság működőképességét.
    Kijelentette, a kormány nem a munkanélküliséget, hanem az azzal szembeni harcot finanszírozza, és ebben a vállalatok szövetségesek, a nehéz időszakban újabb fejlesztésekről hoznak döntéseket.

MTI 2020. december 2.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.