Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Németország hamarosan dönthet arról, hogy kivételt tesznek az elrendelt exporttilalom alól és Magyarországra szállítják a korábban megrendelt védőfelszereléseket - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A tárcavezető videokonferencián egyeztetett a visegrádi országok (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia), valamint Németország külügyminiszterével.
Szijjártó Péter megjegyezte: Prágában rendezték volna meg ma a találkozót, de a koronavírus-helyzet miatt döntöttek a videokonferencia mellett.
A tanácskozásról beszámolva hangsúlyozta: kollégáival tájékoztatták egymást a koronavírussal kapcsolatos helyzetről, a határokon foganatosított intézkedésekről.
Kifejtette: Magyarországról az egészségügyi védekezéssel foglalkozó intézmények rendeltek többek közt Németországból védőfelszereléseket, de ott exporttilalom van érvényben ezekre az eszközökre. A külügyminiszter a héten korábban már egyeztetett német kollégájával, aki ígéretet tett, hogy találnak megoldást, hogy ezek az eszközök megérkezzenek Magyarországra. A mostani tanácskozáson a német miniszter közölte, hogy új szabályozást hoztak, amely szerint Németország kivételt tehet a tilalom alól az EU-ba irányuló védőeszközök szállításánál, az ezzel foglalkozó testület létrejött, és remélhetőleg meghozza a döntést, hogy a magyar állami intézmények által megrendelt felszerelések is elindulhatnak ide - magyarázta.
Kiemelte: fontos téma volt a tanácskozáson a migráció is. Elvárjuk, hogy Görögország védje meg a schengeni külső határt - közölte.
Kijelentette: a kontrollálatlan migrációs hullámokkal kapcsolatban már az egészségügyi kockázatokról is beszélni kell, mert a kontrollálatlan mozgások komoly egészségügyi kockázatokat is jelentenek főleg a jelenlegi helyzetben.

Szijjártó Péter a sajtótájékoztató végén beszámolt arról is, hogy jelenleg négy országban hat magyar állampolgár van karanténban a koronavírus miatt. A korábban Japánban karantén alá vont hajó személyzetének három magyar tagja elhagyhatta a karantént, a Maldív-szigeteken egy üdülőkomplexumban elrendelt karantént pedig - ahol négy magyar volt -, a helyi hatóságok feloldották - közölte.
Elmondta: jelenleg Szingapúrban és Vietnamban van egy-egy magyar karanténban, mert fertőzött személlyel utaztak együtt repülőgépen. Az Oaklandben kikötött hajón két magyar van, ők a személyzet tagjai, ellátásukról a hajótársaság gondoskodik. A kínai Hupej tartományban két magyar van - sorolta.
A tárcavezető kiemelte: minden érintettel tartják a kapcsolatot, a körülményekhez képest jól vannak, minden segítséget megadnak nekik.

MTI 2020. március 13.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.