Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 18. - 14:12

Magyarország érdekelt San Marino és az Európai Unió minél szorosabb együttműködésében, és hatékonyan együttműködhet az országgal a nemzeti kisebbségek kérdésében - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Szijjártó Péter San Marinó-i kollégájával egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte: a világjárvány megmutatta, hogy a kölcsönös tiszteleten alapuló nemzetközi együttműködésre nagyobb szükség van, mint bármikor korábban. Magyarország azt szorgalmazza, hogy az EU és San Marino az idén már írja is alá a társulási megállapodást - közölte.
    Kifejtette: San Marino és Magyarország egyaránt büszke a nemzeti identitására, a kulturális, történelmi és vallási örökségére, és nem kívánja azt feladni. A nemzeti kisebbségek ügyére is érzékeny a két ország - tette hozzá.
    Elmondta: a Magyarországnak fontos kérdésekben szövetségesi kapcsolatot tudtak kialakítani, és minél szorosabban együttműködik San Marino az unióval, annál inkább profitál abból Magyarország is.
    Szijjártó Péter kitért a minority safepack ügyére is. Úgy vélte, ez a határon túli magyar nemzeti közösségeknek volt fontos, de az Európai Bizottság visszautasította, ami "gyalázatos", mert az Európába illegálisan érkező bevándorlóknak minden juttatást megadnának, de amikor az Európában őshonos nemzeti kisebbségek szorulnának támogatásra, Brüsszel "hátat fordít nekik".
    Közölte: a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartása ügyében a két ország számíthat egymás támogatására, és az illegális migrációról is folyamatos a konzultáció közöttük.
    Megjegyezte: emellett a beruházásvédelmi megállapodásról is megkezdték az egyeztetéseket, és arról is megállapodtak, hogy szeptembertől tíz ösztöndíjas hallgatót fogadnak San Marinóból magyarországi egyetemeken.
    Luca Beccari, San Marino külügyekért, nemzetközi gazdasági együttműködésért és telekommunikációért felelős minisztere hangsúlyozta: a két ország hasonló értékeket tart fontosnak, és együttműködésük most új szakaszba léphet.
    A kétoldalú kapcsolatrendszer fontos területeként nevezte meg a kultúrát, a felsőoktatást, a turizmust, a környezetvédelmet, valamint a fenntarthatóságot.
    Kitért arra is, hogy San Marino két nagy kihívással néz szembe jelenleg, az egyik a járvány elleni védekezés, a másik pedig a társulási folyamat, amelynek révén egyre közelebb kerülhetnek az EU-hoz.
    Kérdésre Luca Beccari arról is beszélt, hogy a járvány okozta válsághelyzetre az egyedüli megoldást a vakcina jelenti, ennek beszerzése azonban nem könnyű, és nem egyszerű lépést tartani az igényekkel.
    Ugyancsak kérdésre válaszolva Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy pénteken Moszkvába utazik, ugyanis lejár a hosszútávú gázvásárlási megállapodás. Moszkvában egyeztet mások mellett az orosz külügyminiszterrel, egészségügyi miniszterrel, energiaügyi miniszterrel és a Gazprom vezetőivel - sorolta.
    Kifejtette: világos menetrendje van a vakcinákról folytatott tárgyalásoknak és a beszerzéseknek. Arról, hogy Magyarországon milyen oltóanyagot lehet használni, nem a politikusok döntenek, hanem szakemberek, akiknek ez a dolguk - mutatott rá. Hozzátette: ha ők úgy döntenek, hogy lehet alkalmazni egy vakcinát, a kormánynak kötelessége azt beszerezni, mert az EU központi beszerzéséből lassúak a szállítások.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.