Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A versenyképesség-növelő támogatási programban 806 vállalat nyújtotta be pályázatát, így 377 milliárd forintnyi beruházás megvalósítását vállalták, az állam a munkahelyek megvédése érdekében végrehajtott beruházások értékének a felét, minden jogilag megfelelő pályázatnál biztosítja, ennek megfelelően a kormány a rendelkezésre álló állami támogatás keretét 169 milliárd forintra emelte - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter hozzátette, erre a döntésre azért volt szükség, mert a magyar vállalatok által ebben a nehéz időszakban végrehajtott beruházások alapozzák meg a magyar gazdaság jövőbeni sikerét.
    Kiemelte, a kormány számára fontos a munkahelyek védelme és újak teremtése, ezért döntött úgy, hogy nem a munkanélküliséget, hanem a munkát finanszírozza, és nem segélyen, hanem munkahely teremtésen keresztül segíti az embereket.
    A miniszter elmondta, az elmúlt tíz évben sokat dolgoztak a magyar gazdaság megerősödéséért, hogy az ország még az ilyen nehéz időszakot követően is minél előbb vissza tudjon állni arra a növekedési pályára, amelyen még a világjárvány kitörése előtt volt. Felidézte, hogy 2019-ben Magyarország mutatta fel a leggyorsabb gazdasági növekedési ütemet Európában, köszönhetően annak, hogy a legvonzóbb beruházási célponttá vált Közép-Európában.
    A beruházások támogatásának széles köre, valamint a július 1-jén életbe lépő 2 százalékpontos szociális hozzájárulásiadó-csökkentés is azt szolgálja, hogy az ország a jövőben is meg tudja tartani ezt a pozíciót.


    Szijjártó Péter a versenyképességi program eredményeit értékelve elmondta, míg Európában és a világgazdaságban arról szólnak a hírek, hogy csődbe mennek vállalatok, addig Magyarországon 806 vállalat több mint egymilliárd euró értékű beruházás megvalósítását vállalja.
    "Nem gondolom, hogy túl sok térség vagy európai ország adhatna számot arról, hogy kis-, közepes- és nagyvállalatai ilyen mértékű elköteleződést tesznek ebben a nehéz időszakban" - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.  


    Szerdán újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A Bridgestone Tatabánya Kft. 524,27 millió forintos beruházása 262,13 millió forint állami támogatást kap. Az EMIKA Elektromechanikai Ipari és Kereskedelmi Zrt. 564,78 millió forintos beruházása 282,39 millió forintos költségvetési támogatással számolhat. Az Orha Művek Kft. 629,89 millió forint értékű beruházásához a magyar állam 287,27 millió forinttal járul hozzá.
    Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a gumiabroncsok gyártásával foglalkozó vállalat 2008-ban kezdte meg működését, termékeinek 98 százalékát a külpiacokra szállítja. A mostani támogatásnak köszönhetően nagy teljesítményű gumiabroncsok gyártására alkalmas gyártósort épít ki, ezáltal bővíteni tudja termelési kapacitásait és javítja versenyképességét is.


    Droblyen Csaba, az EMIKA Kft. vezérigazgatója arról számolt be, hogy a teljes egészében magyar tulajdonú vállalatot 1967-ben alapították. A társaság az egyik legnagyobb tradicionális magyarországi bel- és kültérilámpatest-gyártó, a másik fontos üzletáguk 1992 óta a fémmegmunkálás. A mostani beruházás segítségével az elérhető legmodernebb felületkezelési technológiát telepítik, továbbá egy teljesen automata festőrendszert is kiépítenek.
    Orha József, az Orha Művek Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az acélszerkezetek tervezésével és gyártásával foglalkozó magyar vállalat már Finnországba, Norvégiába, Németországba és Nagy-Britanniába is exportálta termékeit. A mostani beruházásnak köszönhetően 2000 négyzetméteres üzemcsarnokot tud építeni, ami 35 százalékos kapacitásbővítést eredményez majd.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.