Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A válság bizonytalanná tette a világpiaci kilátásokat, ezért belföldön a lehető legjobb feltételeket kell biztosítani az újrakezdésre készülő cégek számára - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, ahol újabb három cég képviselőinek adott át a versenyképesség-növelő program támogatását biztosító okiratot.

Szijjártó Péter szerint a világgazdaságban csak a változás biztos, és nem elég csupán a járvány közvetlen hatásai ellen védekezni. A vírus ugyanis - mint fogalmazott - az emberélet mellett a megélhetést is fenyegeti, a kormány ezért folytatja a munkára építő gazdaságpolitikát.
A miniszter közölte, hogy a versenyképességi program forráshiány miatt nem fog jelentkezőket visszautasítani. A pályázat fedezetét a kormány a kiemelkedő érdeklődés miatt 50 milliárd forintról 150 milliárd forintra növelte, és további emelést is vállal, ha a támogatási igények meghaladnák a bővített keretet - tette hozzá.
Kósa Lajos, Debrecen országgyűlési képviselője (Fidesz) hangsúlyozta: válságokkal időről időre szembesülni kell, ezért nem szabad elfelejteni, hogy a jó állapotú gazdaságok könnyebben megállítják a visszaesést. A Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok megszorítási és leépítései teljes csődöt okoztak, most viszont foglalkoztatásbővítés, adócsökkentés és fejlesztések jellemzik a válságkezelést.


Magyarország tehát a járványhelyzetben is szerencsésnek mondhatja magát, hiszen a gazdasága ugrásra készen várja az újrakezdést - tette hozzá.
A támogatott cégek közül a Radel & Hahn Ipari Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 575,8 millió forintot meghaladó beruházása több mint 287 millió forint állami hozzájárulásra számíthat.


A debreceni székhelyű klíma- és légtechnikai vállalat bevétele túlnyomórészt belföldről származik, de a legutóbbi beszámolója szerint a 4 milliárd forint körüli összegből több mint 110 millió volt export. A cég a rendszerváltást követően került osztrák tulajdonba, csaknem 2 ezer négyzetméteres üzemet működtet, beszállítóként együttműködik a Continentallal és a Samsunggal is. Tar János vezérigazgató közölte, hogy a beruházás keretében új berendezéseket szereznek be, hogy növeljék a gyártás mennyiségét és minőségét.

MTI 2020. május 28.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.