Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Első körben több mint 330 millió forint fejlesztési forrást nyert el 12 vállalkozás a kormány által indított Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program pályázata keretében – közölte Varga Mihály három nyertes kis- és középvállalkozás támogatási szerződésének aláírási ünnepségén.

A pénzügyminiszter emlékeztetett: a vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázaton az 50 milliárd forintos keret több mint kétszeresére érkezett támogatási igény, ezért a kormány további 50 milliárd forinttal duplájára emelte az eredeti keretösszeget. A pályázattal várhatóan 4500 cég részesülhet fejlesztési forrásban.

A kormány célja, hogy a védekezés új szakaszában a gazdaság újraindítását Magyarország olyan sikerrel vegye, ahogyan a veszélyhelyzetet kezelte – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: ennek eszköze a Gazdaságvédelmi Akcióterv, amelynek pénzügyi keretében szerepelnek azok az uniós fejlesztési források is, amelyeket gazdaságvédelmi célokra csoportosított át a kormány. A cégek két operatív program, a GINOP és VEKOP keretében meghirdetett felhívásokra jelentkezhetnek összesen 100 milliárd forintos pályázati kerettel.

Magyarország makrogazdasági teljesítménye stabilabb és erősebb a térség országainál – utalt a tárcavezető a hitelminősítő intézetek hazánkra vonatkozó előrejelzéseire, amelyek pozitívan szóltak a magyar növekedési kilátásokról és költségvetési politikáról. Mint fogalmazott: a most folytatott gazdaságpolitika azért eredményes, mert találkozik a gazdasági szereplők igényeivel, ezt a jelenleg folyamatban lévő négyezer milliárd forintnyi beruházás is igazolja. Példaként említette, hogy a kutatás-fejlesztés-innováció területén közel 800 támogatási szerződés 9 milliárd forint összegben már megszületett, hozzájárulva 12 ezer munkahely megőrzéséhez.

A pályázat első nyertesei közül három vállalkozás támogatási szerződésének aláírására került sor: a Dunai Kikötő Kft. 30 millió forint értékű gépparknövelő fejlesztéséhez közel 20 millió forintos támogatást nyerte el. A Logipack Packaging Kft. a 77 millió forintos beruházása révén emelni tudja a munkavállalói számát, amelyhez a kormány 54 millió forinttal járult hozzá. A Karzol-Trans Kft. raktár modernizáló kapacitásbővítést tervez 220 millió forint értékben, amelyhez 141 milliós forintos segítséget jelent a pályázati támogatás.

(Pénzügyminisztérium)

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.