Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint a magyar kormány világviszonylatban az elsők között hozott olyan intézkedéseket és rendeleteket, amelyek a járvány idején is biztosították az embereknek a sportolás lehetőségét - hangzott el a Testnevelési Egyetemen szerdán megtartott, A koronavírus hatásai az élsportra elnevezésű műhelykonferencián.

Az államtitkár szerint ez azért volt különösen fontos, mert a pandémiahelyzet megerősítette, hogy a sport a legfontosabb eszköz az egészség megőrzésére, ezért van szükség a mozgásgazdag életmód népszerűsítésére.
    Kiemelte, hogy "Magyarországon világviszonylatban talán a legkésőbb állt le és talán a leghamarabb indult újra a sportélet". Hozzátette, hogy a magyar élsportolók a szigorú intézkedések betartásával példát mutattak és hozzájárultak a járvány elleni sikeres védekezéshez.
    Az államtitkár beszélt arról is, hogy a digitalizációnak is egyre fontosabb szerep jut a sportban és üdvözölte azt az együttműködési szándéknyilatkozat, amelyet a műhelykonferencia keretében írt alá Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, valamint Gál András Levente, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gondozta Digitális Jólét Program szakmai vezetője. Utóbbi bejelentette, hogy ősszel az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az ITM közös kidolgozásában a kormány elé kívánják terjeszteni a digitális sportstratégiát.


    Mocsai Lajos, a TE rektora arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel a szakemberek szerint a koronavírus járvány vissza fog térni, "így állandó veszélyezettségben vagyunk az újrafertőzöttséget illetően". "Ezért nagyon fontos, miként tudjuk fenntartani a magunk és a sportolók biztonságát, illetve melyik az a szűrési rendszer, amely egy 10-12 hetes felkészülés során validitást ad a fertőzöttség ellen" - fogalmazott Mocsai.
    Racza Zsolt, a TE tudományos rektorhelyettese előadásában ismertette, hogy kutatásuk keretében a veszélyzónáknak számító országokban edzőtáborozni járt, onnan március közepén hazatért 97 magyar élsportolót vizsgáltak meg PCR-teszttel. Mint kiderült, közülük 11-en estek át a koronavírus betegségen, de csak egyharmaduknak voltak tüneteik.
    "Később közülük 29-en jelentkeztek vérplazmát adni, de csak egy olyan volt köztük, akinek a szervezetében ki tudtuk mutatni az ellenanyagot" - fűzte hozzá a rektorhelyettes, aki kiemelte, hogy az élsportolók életmódjuk miatt veszélyeztetettebbek, hiszen nemzetközi edzőtáborokban vesznek részt, sok külföldivel találkoznak, ugyanakkor a higiéniai előírásokat nem mindig tartják be.
    Radák Zsolt, a TE Doktori Iskolájának vezetője a vírusfertőzésnek a sportteljesítményre gyakorolt hatásairól beszélt.  
    "A magasabb immunrendszeri kapacitásuk miatt a sportolók könnyebben hordják ki a vírust, mint az átlagemberek, ha azonban az élsportoló nem áll le a terheléssel, annak lehetnek szövődményei" - állapította meg, majd elismerte, hogy a hosszú távú hatásokat egyelőre nem lehet megmondani.
    Juhász Attila klinikai mikrobiológus hangsúlyozta, hogy a vírus csak 60-80 százalékos hatékonysággal mutatható ki. Említést tett arról is, hogy a vírus által háromféle, IgA, IgM és IgG típusú ellenanyag termelődik a szervezetben, ezek közül az első kettő a 3-10. naptól jelenik meg és hetekig, míg az IgG  5-10-14 naptól és hónapokig lehet kimutatni.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.