Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2020. november 11. - 12:41

A kormány a járványhelyzetben is elkötelezett a munkaalapú gazdaság mellett, az új gazdaságvédelmi intézkedések célja, hogy támogassuk a magyar munkaadókat és munkavállalókat, hogy folytatni tudják a tevékenységüket - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára az operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Schanda Tamás felidézte: újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket biztosít a kormány a munkahelyek védelme érdekében.
    Kiemelte: a korábbi gazdaságvédelmi intézkedésekkel több mint egymillió munkahelyet sikerült megvédeniük, és az újakkal is az a céljuk, hogy megakadályozzák azt, hogy munkanélkülivé váljanak emberek.
    Mint mondta, a veszélyhelyzet ideje alatti gazdaságvédelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet értelmében a vendéglátóhelyek most harminc napig csak házhoz szállíthatnak, illetve elvitelre adhatnak ki ételt és italt, kivételt ez alól egyedül az üzemi, kórházi és iskolai étkezdék, büfék jelentenek. Be kell zárniuk a szabadidős létesítményeknek is.
    A szállodák csak üzleti úton tartózkodókat vagy oktatási céllal érkezőket fogadhatnak, kizárólag számukra nyújthatnak vendéglátási szolgáltatásokat is.
    Schanda Tamás kiemelte: a fertőzés terjedését lassító intézkedések minden országban nehézségeket okoznak a gazdaságnak, de a vendéglátás, a szállodaipar és a szabadidő ágazat az átlagosnál sokkal nagyobb károkat szenvedett és szenved el.
    A magyar kormány a gyökeresen megváltozott helyzet ellenére is mindent megtesz a hazai munkahelyek védelme érdekében - jelentette ki az államtitkár.
    Hozzátette: mivel a korlátozások egyelőre harminc napig vannak érvényben, az új támogatások, mentesítések november hónapra vonatkoznak.
    A vendéglátás és szabadidő ágazatban működő vállalkozásokat és az ott dolgozókat adókedvezményekkel és bértámogatással segítik. Az adókedvezményekről szólva az államtitkár elmondta: ezek a cégek mentesülnek a szociális hozzájárulási adó, valamint a szakképzési és a rehabilitációs hozzájárulás fizetése alól, a kisvállalati adózók esetében pedig nem számítanak bele az adóalapba a személyi jellegű kifizetések.
    A bértámogatásról szólva elmondta: a támogatás mértéke a munkavállaló bruttó munkabérének ötven százaléka, és két feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy a vállalkozás megkaphassa azt, az, hogy a munkavállalót ne bocsássák el és meg is kapja a fizetését.
    Megjegyezte: arra törekednek, hogy ne terheljék "feleslegesen hosszas adminisztratív munkával" az ágazati bértámogatást igénylőket, ezért a megyei, illetve fővárosi kormányhivatalhoz kell benyújtaniuk azt a cégeknek, és nyolc napon belül döntés is születik a kérelmük ügyében. A kapcsolódó dokumentációk a munka.hu felületen már el is érhetőek.
    A vendéglátás- és szabadidő-szektorban olyan tevékenységek érintettek, amelyek szükségképpen több és intenzívebb személyes kapcsolattal járnak akár a dolgozók, akár a szolgáltatást igénybe vevők részértől. A pontos területek és a hozzájuk tartozó TEÁOR-számok a Magyar Közlönyben megtalálhatók - jegyezte meg.
    Schanda Tamás elmondta azt is, hogy a vendéglátással foglalkozók számára a járulékkedvezmény és a bértámogatás mellett további könnyítés, hogy a tavaszi helyzethez hasonlóan a házhozszállítás adminisztratív terheit csökkentik, és a taxisokat is

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.