Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Adatetikai ajánlást fogalmazott meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésre a Digitális Összefogás platform. A dokumentumban foglaltakat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is támogatja. Az ajánlás kiadásának okairól, valamint a részletekről Schanda Tamás, az ITM miniszterhelyettese nyilatkozott a koronavirus.gov.hu-nak.

„A koronavírus-járvány és az amiatt kialakult gazdasági-társadalmi helyzet rámutatott, hogy mekkora szükség van a digitális képességeink erősítésére. Elég, ha csak a tantermen kívüli digitális oktatásra, vagy az élelmiszerüzletek és vendéglők, bisztrók online megrendelhető házhozszállítási szolgáltatásaira gondolunk” – fejtette ki Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára azt is elmondta, hogy bár a digitalizációnak sok praktikus és kényelmes előnye van, figyelemmel kell lennünk az esetleges veszélyekre is. „Az elektronikus szolgáltatások igénybevételekor sok adatot megosztunk magunkról, és egyáltalán nem mindegy, hogy ez kikhez jut el, miként gyűjtik, és a későbbiekben mi történik velük. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy a Digitális Jólét Program koordinálásával, a Digitális Összefogás keretében egy olyan adatetikai ajánlást fogalmazunk meg, amelyet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) is támogat” – jelentette be Schanda Tamás.

A miniszterhelyettes elmondta: a magyar emberek fegyelmezettségének, szabálykövető magatartásának, az egészségügyben dolgozók megfeszített munkájának, valamit a gyors és határozott, megfelelően szigorú kormányzati döntéseknek köszönhetően Magyarország megnyerte a koronavírussal szembeni első csatát. Azonban, tette hozzá, fel kell készülni arra, hogy második hulláma is lesz a vírusfertőzésnek. „Amíg nincs vakcina, számolnunk kell ezzel a veszéllyel” – szögezte le.

Schanda Tamás szerint a veszélyhelyzetben a hagyományos – akár gazdasági, akár magánéleti szuverenitással kapcsolatos – mérlegelés átmenetileg megváltozhatott, a felhasználók adatvédelmi tudatossági szintje csökkenhetett. „A második hullámra való felkészülés keretében ezért erre is figyelmet kell fordítanunk. Még fontosabbá válik a jogszerű, felelős és átlátható adatkezelés a szolgáltatók részéről is” – jelentette ki.

A Magyarországi 5G Koalíció (5GK), a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció), a Hírközlési Érdekegyeztetési Tanács (HÉT), az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért, az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér), valamint a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) részvételével megvalósuló Digitális Összefogás ajánlása szerint „az tekinthető etikus és társadalmilag felelős adatkezelői és adatgazdasági magatartásnak, ha a távoktatási, távmunkavégzési, illetve egyéb digitális szolgáltatók külön hangsúlyt fektetnek az érintettek tájékoztatására, és a veszélyhelyzet elmúltával megerősítést kérnek a veszélyhelyzet alatt gyűjtött adatok érintettjeitől a további adatkezelés engedélyezésére vonatkozóan, összhangban a jogszerűség, célhoz kötöttség és az adattakarékosság elveivel”. Az ajánlás teljes szövege az alábbiakban olvasható.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.