Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A június 16-án induló idei vándortáborokban különösen nagy figyelmet fordítanak az egészségbiztonságra - hangsúlyozta az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Révész Máriusz kiemelte: még az eddigieknél is fontosabb, hogy lesznek idén vándortáborok, ugyanis március 16-tól a koronavírus-járvány miatt a gyerekek élete megváltozott, nem mehettek iskolába, nem találkozhattak társaikkal és kevesebbet mozogtak.
A vándortábor minderre "gyógyír", a gyerekek a természetben, közösségben vannak és mozognak - mutatott rá. A táborok 28 ezer forintba kerülnek, ez tartalmazza az egyheti szállás, az ellátás és a programok költségét.


A koronavírus-járvány kapcsán Révész Máriusz arról beszélt, hogy a vándortáborok a legbiztonságosabb táborok közé tartoznak, ugyanis a gyerekek egy héten keresztül zárt közösségben vannak 20-30 fős csoportokban és kevés kontaktust létesítenek.
Közölte: a tanárok számára kedvezményes és jó színvonalú képzéssel kívánják vonzóvá tenni a táborokat; egy hétre 100 ezer forint külön díjazásban is részesülnek.
Révész Máriusz kitért arra, hogy a tavaly kiírt novellaíró- és fotópályázat mellett idén versírópályázatot is hirdetnek a gyerekeknek. Június első felében jelenik meg egy, a legjobb magyar kortárs költők vándortáborokról írt antológiája - mondta.


A fideszes politikus szavai zárásaként arra biztatta a szülőket és a tanárokat, hogy éljenek a vándortáborok kínálta lehetőségekkel, ugyanis - mint fogalmazott - az a nyár egyik legnagyszerűbb programhete lesz a gyerekeknek és a legnyugodtabb pihenést nyújtó időszaka a szülőknek.
Elmer Tamás, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára a többi közt jelezte, hogy az erdei vándortáborokban a tavalyi hét útvonal idén további kettővel bővült, így a gyerekek a Zemplén, a Mátra, a Pilis, a Börzsöny, a Bakony, a Mecsek, a Vasi-Hegyhát mellett idén a Vértes és a Zselic kulturális értékeit is megismerhetik. Hangsúlyozta, hogy táboraik biztonságosak, fenntarthatók és fontos a közösségépítő szerepük.
Virág Benedek, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájának vándortábor-projektvezetője tájékoztatása szerint a táboraik célja a fizikai mellett a szellemi egészség megőrzése. A zarándoklat során mintegy 20 kilométert tesznek meg a csoportok, és olyan helyszínekre látogatnak el, amelyek több mint ezer éve fennállnak, köztük Tihany, Bakonybél és Pannonhalma bencés közösségeihez.


Pénzes Erzsébet, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség projektkoordinátora egyebek mellett arról beszélt, hogy a járványhelyzet miatti egészségügyi szabályokat úgy szeretnék betartatni a gyerekekkel, hogy "az majdhogynem szórakozás legyen".


MTI 2020. május 28.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.