Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 08. - 11:00

A kormány adócsökkentési politikája a koronavírus-válságban is folytatódik: a kisvállalati adó (kiva) mértéke január 1-től 1 százalékponttal, 11 százalékra csökkent, így 2021-től a kivával még nagyobb adóelőny érhető el - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára pénteken a Facebookra feltöltött videójában.

 Izer Norbert hozzátette, a kiva keretszabályozása is kedvezőbbé vált, ugyanis a belépési értékhatár 1 milliárd forintról 3 milliárd forintra, a bennmaradási értékhatár pedig 3 milliárd forintról 6 milliárd forintra emelkedett.
    Az államtitkár szerint az adócsökkentés és a PM tavaly év végi tájékoztatási akciója eredményes volt: 2020 decemberében 12 ezer cég jelentette be, hogy 2021. január 1-től a kivát szeretné alkalmazni, így az újonnan jelentkezőkkel együtt már több mint 60 ezren élnek a kiva lehetőségével.
    Közölte, a kisvállalati adó az Európai Unió legversenyképesebb adófajtája, amellyel a vállalkozások által megtakarított közteher nagysága is jelentős: tavaly év végégig a kivát választó cégek 185 milliárd forint adót spóroltak meg, ez az összeg pedig idén tovább emelkedhet.
    Izer Norbert azt is kiemelte, hogy ez az adófajta rendkívül rugalmas. Példaként említette, ha ma egy cég úgy dönt, hogy áttérne a kivára és ezt jelzi az adóhatóságnak, akkor február 1-től már kivásként adózhat.
    Az államtitkár úgy vélte azoknak a vállalkozásoknak lehet a kiva a legjobb választás, ahol látszik, hogy idén a bértömeg nagyobb lesz a nyereségnél vagy a cég növekedésre fordítja vissza a nyereségét. A vállalkozásokat  a PM kiva kalkulátora is segíti a döntésben - tette hozzá az államtitkár, aki jelezte, hogy az idén nem csak az adó csökken hanem az adminisztráció is.
    Közölte, nyáron már a vállalkozások egyik legbonyolultabb bevallását az áfa-bevallást is a tervezet kiajánlásával segíti az adóhivatal, mindez évente mintegy 500 ezer vállalkozásnak hoz jelentős könnyebbséget. A júliusi havi áfabevallási tervezetet készíti el először a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ezáltal az unióban Magyarország az elsők között nyújt áfabevallás kiajánlási szolgáltatást a vállalkozásoknak.
    Arról is beszámolt, hogy további könnyítésekkel számolhatnak a kis- és közepes vállalkozások (kkv): a kezdő vállalkozások speciális, személyre szabott segítségnyújtási időszaka, az úgynevezett mentorálás az eddigi hat hónapról, egy évre nő.  
    A kkv-k beruházásainak,  fejlesztéseinek támogatásáról szólva az államtitkár kiemelte egyrészt, hogy még kedvezőbbé váltak a beruházási értékhatárok, a fejlesztési adókedvezményt a kisvállalkozások már  200 millió forintos, a középvállalkozások pedig akár 300 millió forintos beruházásnál is igénybe vehetik. Másrészt a fejlesztési tartalék összegét az eddigi 50 százalékos értékhatár helyett a nyereség teljes összegéig leírhatják az adózók, így a beruházásra félretett profit után nem kell adót fizetni.
    A koronavírus-válságra az egyik legjobb válasz az adócsökkentés, és a gazdasági döntések meghozatalakor ezt mindig szem előtt tartja a kormány - jelentette ki Izer Norbert.

MTI 2021. január 8.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.