Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A kormány célja, hogy a magyar gazdaság eredményeit a koronavírus-járvány hatásaitól megvédje, az ehhez szükséges forrásokat maradéktalanul biztosítsa.

A járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelmi intézkedések, így például a bértámogatási program és az adócsökkentések eredményeként az államháztartás központi alrendszere az év első négy hónapjában 727,4 milliárd forintos hiánnyal zárt.

2020 első négy hónapjában az államháztartás központi alrendszere 727,4 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 610,6 milliárd forintos deficitet, az elkülönített állami pénzalapok 6,2 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 123,0 milliárd forintos hiányt értek el.

Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 39,0 milliárd forintot tett ki. 2020 áprilisában a központi alrendszer 104,5 milliárd forintos többlettel zárt, mely az uniós programok 249,8 milliárd forintot kitevő bevételeinek köszönhető.

Idén április végéig közel 400 milliárd forintot tett ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések, így például védőmaszkok, védőeszközök, lélegeztetőgépek beszerzésének kiadása. 2020 első négy hónapjában összesen 313,2 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, a 2020. évi április végi uniós kiadások ugyanakkor megközelítették a 842 milliárd forintot.

Emellett a hazai kiadások közül 2020. április végéig kiemelhetők a közúthálózat fenntartására és működtetésére (49,7 milliárd forint), a Modern Városok Program terhére (29,1 milliárd forint), a beruházás-ösztönzési célelőirányzatból (19,8 milliárd forint) kifizetett összegek, továbbá jelentős összeget fordítottak a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatására (19,3 milliárd forint) is.

A koronavírus-járvány hatásából következően a központi alrendszer idei évre tervezett pénzforgalmi hiánya magasabb szinten teljesül.

(Pénzügyminisztérium)

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.