Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az Oszággyűlés mai ülésén Varga Mihály pénzügyminiszter napirendi előtt felszólalásában elmondta: Magyarország finanszírozása nemcsak az idei évre, hanem a következő évekre is biztosított, elegendő forrás áll rendelkezésre az ország működtetésére, a járvány elleni védekezésre és a gazdaság újraindítását szolgáló programok finanszírozására.

A tárcavezető kiemelte: a kormány ebben a válsághelyzetben sem megszorításokkal és adóemelésekkel él, ehelyett az adócsökkentés, a családok támogatásának növelése, a vállalkozások és a beruházások erősítése a célja. Jelentősen nő az orvosok bére és kibővítik az otthonteremtési programot is - tette hozzá.

    Közölte: azt szeretnék, hogy mire megérkezik a vakcina és újraindul a világgazdaság, a magyar vállalkozások növekedésre kész, versenyképes állapotban legyenek. A magyar államháztartás az ehhez szükséges forrásokat biztosítja. Minden remény megvan arra, hogy ismét eredményesen leküzdjük a válságot, ahogy tavasszal és 2010-ben is történt - jelentette ki.
    Varga Mihály kifejtette: a kormány a járványhelyzetben, a legnagyobb gondok közepette, amikor összefogásra lenne szükség, a hazai baloldal támadásai és a külföldi kritikák kereszttüzében áll, és vannak, akik álhíreket terjesztenek az intézkedései támadásával. Ebben a helyzetben elvárható lenne, hogy ha valaki segíteni nem tud vagy nem akar, legalább ne ártson - vélekedett.
    A miniszter köszönetet mondott a magyar embereknek és vállalkozásoknak a helytállásért.
    Kitért rá: valótlan vádak fogalmazódtak meg az államháztartás finanszírozásával kapcsolatban is, álságos kritikák érkeztek azoktól, akik 2010-re csődbe taszították az országot. Azonban a kormány az elmúlt tíz évben leszorította az államadósságot, áttért a fegyelmezett költségvetési gazdálkodásra, csökkentette az ország kitettségét, rendbe tette a pénzügyeit - mondta.
    Közölte: a kormány 50 százalékról 20 százalék alá csökkentette az államadósság devizaarányát, és e szint alatt kívánja tartani. Elérték, hogy 2023 elejéig nincs szükség új devizaforrás bevonására - tette hozzá.
    Arról is beszélt, hogy a járvány okozta válság a gazdaságot is kedvezőtlenül érinti, 6,4 százalékos visszaeséssel kalkulálnak, 1700 milliárd forint bevételkieséssel számolnak, miközben a kiadások növekedtek. Ugyanakkor a harmadik negyedéves adatok kedvezőbben alakulnak, mint az előző negyedévé, ami azt mutatja, hogy a gazdaság képes lesz gyorsan helyreállni - mutatott rá. Hozzáfűzte: itt köszön vissza az elmúlt évek kimagasló gazdasági teljesítménye.
    Varga Mihály a gazdaságvédelmi akciótervről szólva azt mondta: a megoldás a munkahely és a munka lehetőségének biztosítása az emberek számára. Gyors és célzott gazdaságvédelmi intézkedésekre van szükség, az Európai Uniónak is lett volna ideje ezekre, de csak most jutott el az első támogatásokig, és még mindig inkább a politikai vitákra helyezi a hangsúlyt - fogalmazott.

MTI 2020. november 30.
 

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.