Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Pár nap kell az iskolákban a digitális munkarendre való átálláshoz, de utána látni fogjuk, milyen színes oktatási gyakorlat alakul majd ki ezen a téren - mondta a köznevelési államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hétfőn.

Maruzsa Zoltán elmondta: az Oktatási Hivatal oldalán szombaton közzétették a módszertani ajánlást, mely online felületek használatát javasolja. Szép számmal vannak ilyen, kormányzati vagy magánfejlesztésű, az online oktatásban használható felületek - jegyezte meg.

Hozzátette: a digitális munkarendre átállás nem fog egy hétvége alatt megvalósulni, egyelőre az igazgatási kereteket tudták megteremteni az útmutatóval és az intézményvezetőknek szóló iránymutatással.

Mint mondta, elhúzódó járvánnyal kell számolni, ezért a felelős döntés az volt, hogy a munkának, a felkészülésnek folytatódnia kell. Nem a félév érvényessége vagy nem érvényessége a szempont, hanem a gyerek érdeke, az pedig az, hogy az életkorának megfelelően tanuljon, ne menjenek veszendőbe egész hónapok - tette hozzá. Kiemelte: a feladat az, hogy a megváltozott körülmények között, a fertőzésveszélyt minimalizálva tegye mindenki a dolgát.

Maruzsa Zoltán arról is beszélt, hogy az óvodákban nincs szükség olyan jellegű átállásra, mint az iskolákban, és bár az óvodának fontos szerepe van az iskolára való felkészítésben, mégsem olyan jellegű intenzív, napi oktatási feladatot lát el, mint az iskola. Az államtitkár megjegyezte, az óvodák fenntartása alapvetően önkormányzati feladat, ezért volt kézenfekvő, hogy bezárásukkal kapcsolatban helyi döntések szülessenek.

Az államtitkár elmondta azt is, hogy hétfőn és kedden "monitorozzák" a hétvégén átállított rendszert, például figyelik, hány gyerek maradt otthon és mennyi felügyeletéről kell az iskolákban gondoskodni, milyen az egyes oldalak látogatottsága. Ahol "döccenőt látnak", beavatkoznak. Emellett tervezik frissíteni a módszertani útmutatót is.

Az államtitkár az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában arról beszélt, hogy az oktatási rendszer "szerencsés helyzetben van", mert évekkel ezelőtt elkezdődött a digitális átállás, és mostanra beérnek a korábbi fejlesztések.

Szólt arról is, hogy a munkaerőpiac működése érdekében fontos, hogy miközben az oktatási épületek tanulási célú látogatása tilos, mindenhol biztosítsák a gyermekek felügyeletét. Elmondta, hogy a hétvégén megnyitott rendszerek - amelyeket az Oktatási Hivatal honlapján közzétett módszertani útmutatóban vettek számba - ingyenesen használhatók a világ bármely részéről.

Jelezte: a hétvégén megkereste a határon túli pedagógusszövetségeket, és a figyelmükbe ajánlotta ezeket a felületeket. Ez egy össznemzeti ügy - fogalmazott Maruzsa Zoltán.

Az államtitkár a pedagógusok fizetésével kapcsolatos kérdésre leszögezte: folyik tovább a munka az iskolákban, "ennek megfelelően a fizetés mindenkinek jár és garantált".

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.