Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2020. december 31. - 13:32

Az idén ugyan az egész életet felforgatta a pandémia, 2021-re viszont úgy lépünk át, hogy bár még tart a koronavírus-járvány, az új évben már rendelkezésre állnak hatékony védőoltások - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Müller Cecília emlékeztetett: az év utolsó napjaiban, "szinte karácsonyi ajándékként" Magyarországra is megérkezett a hatékony vakcina. A mostanáig érkezett összesen 80 ezer vakcinából 21 oltóponton zajlik az oltások beadása. 5110 egészségügyi dolgozó már megkapta az első védőoltást - közölte.
    Az országos tisztifőorvos szerint a vakcinaszállítmányok érkezése hatékony lépést jelent a járvány elleni védekezésben. "Ezzel emberi életeket fogunk tudni menteni" - fogalmazott. Elmondta, jövőre a legnagyobb kihívás a védőoltások beadásának megszervezése lesz. Sokan jelentkeztek előzetesen oltásra, igyekeznek már 2021 első negyedévében minél többeket beoltani, "mert ez a következő megoldás a járványkezelésben" - húzta alá.
    Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy "nem dőlhetünk hátra, mert a pandémia továbbra is zajlik". Az elmúlt 24 órában 2971-gyel emelkedett az azonosított fertőzöttek száma és 108-an elhunytak. 5856 fertőzöttet ápolnak kórházban, közülük 402-en még mindig lélegeztetésre szorulnak.
    Minden korosztály érintett lehet - mondta, de megjegyezte, továbbra is elsősorban az idősek, illetve a krónikus betegségben szenvedők halnak meg a fertőzés következtében. Az elmúlt napon elhunytak között 51 éves volt a legfiatalabb és 99 éves a legidősebb.
    Kiemelte: a 2020-as év szinte egészében a járvány kezeléséről, a pandémiáról szólt. A koronavírus-járvány mindenki életét megváltoztatta, "kicsit felforgatta", átrendeződtek a viszonyok, a társadalmi élet, a gazdaság. "Többen elvesztettük szeretteinket, ismerőseinket" - mondta Müller Cecília, aki mindenki felé részvétét fejezte ki.
    Ugyanakkor azt mondta: az elmúlt napok bizakodásra is okot adnak, mivel az aktív fertőzöttek száma csökkent, a gyógyultak száma pedig emelkedett. Már több mint 150 ezren meggyógyultak a fertőzésből.
    Felhívta a figyelmet arra is, hogy este 8 óráig van még lehetőség online időpontfoglalásra az óvodai és iskolai dolgozók számára a szombaton és vasárnap 7 és 19 óra között, az ország 99 helyszínén biztosított gyorstesztelésre. A regisztrációs cím megtalálható a koronavirus.gov.hu és az oktatas.hu oldalon is - közölte.
    Az országos tisztifőorvos mindenkitől azt kérte: "bízzanak a vakcinában". Örömét fejezte ki, hogy a vakcinainfo.gov.hu oldalon, valamint levélben is sokan jelentkeztek a védőoltásra. Azt mondta: céljuk, hogy már az első negyedévben, ahogy érkeznek a vakcinaszállítmányok, minél több embert beolthassanak.
    Elmondta, hogy a jelenlegi 21-ről, jövő hétfőn 25-re bővítik az oltópontok számát. Az oltási terv szerint az egészségügyi dolgozók után a szociális intézmények dolgozói és lakói következnek, majd a krónikus betegségben szenvedők, után pedig a kritikus infrastruktúra területe következik.
    A tisztifőorvos jelezte: a védőoltás változatlanul önkéntes. Ezzel együtt az emberektől azt kérte: segítsék ezt az óriási feladatot, a védőoltások lehető legrövidebb időn belül, legszélesebb körben való beadását.
    A védőoltások

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.