Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ötszáz alá csökkent a koronavírus-fertőzés miatt kórházban ápoltak száma - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília az adatokat ismertetve elmondta, a fertőzés miatt kórházban ápoltak száma 483, 23-an szorulnak gépi lélegeztetésre, és az elmúlt napon három ember halt meg a betegséggel összefüggésben. Csökkent az aktív esetek száma is, jelenleg 1615 embert tartanak nyilván.
Kiemelte, a járványügyi adatok továbbra is kedvezőek, csökkent mind az új igazolt fertőzöttek és az elhunytak száma, a járványgörbe továbbra is lefelé mutat. "Bizakodóak vagyunk, hogy a járvány első hullámának a végén vagyunk" - fogalmazott.
Ismertette: az elmúlt 24 órában 37-tel 3678-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, eddig 476 koronavírusos beteg hunyt el. 1587-en gyógyultak meg, jelenleg 1615 aktív fertőzött van, 44 százalékuk budapesti, 56 százalékuk vidéki - tette hozzá.


Elmondta azt is, hogy Magyarországon százezer főre 38 igazolt fertőzött jut, Budapesten 100, Zala megyében 90, Fejérben 87, Komárom-Esztergom megyében 74, Pest megyében 40 ember. Országosan százezer főre öt haláleset esik.
A legtöbben, 448-an a 60 év felettiek közül haltak meg, a 30-39 éves korosztályban hárman, 40 és 49 éves kor között nyolcan, 50 és 59 éves kor között 17-en hunytak el - közölte.


Tájékoztatott arról, hogy az elmúlt 24 órában igazolt fertőzöttek közül 5-en a fővárosi Óhegy utcai szociális otthon, ketten-ketten a Pesti úti, illetve a seregélyesi szociális otthon lakói, a zárt közösségeken kívül Budapesten 15, Fejér megyében két, Komárom-Esztergom megyében nyolc, Pest megyében tíz, Zalában és Nógrádban egy-egy fertőzöttet regisztráltak.
Közölte: eddig 521 egészségügyi dolgozó fertőződött meg koronavírussal, közülük 254-en aktív fertőzöttek, az egészségügyben dolgozók az összes fertőzött 14 százalékát jelentik. 266-an gyógyultak meg, egy beteg hunyt el.
Az országos tisztifőorvos beszélt arról, hogy megkezdődött a hazai koronavírus-vakcina fejlesztése a Debreceni Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) együttműködésében.


Emlékeztetett: az NNK Európában az elsők között izolálta az új koronavírust mintegy 30-40 embertől származó mintából, amely a vakcinafejlesztés alapját képezi. A kutatók vizsgálják a vírustörzseket, és a fejlesztésre legalkalmasabbakat tenyésztik sejtkultúrákban. Jelenleg a sejtkultúrák tesztelését végzik, és a tudományos bizonyítékokat vizsgálják, hogy a vakcina a legmegfelelőbb immunválaszt fejthesse ki a szervezetben - mondta.
Kérdésre válaszolva felhívta a figyelmet, hogy a szabadtéri strandolás a kijelölt fürdőhelyeken engedélyezett, de be kell tartani a higiénés előírásokat és a távolságtartás szabályát.
Müller Cecília elmondta azt is, hogy a gyerekeknek az óvodákban nem szükséges a maszkot viselniük, üdvözlendőnek nevezte ugyanakkor, hogy a textil törölközők helyett a papírtörlőket használnak.

MTI 2020. május 22.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.