Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A koronavírussal fertőzöttek számának növekedése nem tűnik exponenciálisnak; bár a napi növekmény tartósan magas, remélhetőleg bekövetkezik a "platózás" - mondta az országos tisztifőorvos a közmédiának vasárnap.

Müller Cecília hangsúlyozta, hogy türelmesnek kell lenni, annak ellenére, hogy már sok van mögöttünk, így egyre nehezebb elfogadni a helyzetet, betartani a szabályokat.

Az intézkedések bevezetése után három-négy héttel jelennek meg az eredményeik, a halálozások esetében pedig ez az időszak még hosszabb lehet. Csupán a fertőzésszám csökkenése utáni harmadik-negyedik hétre várják azt, hogy az elhunytak számában is javulás mutatkozik - tette hozzá.
 Hétfőn döntést hoz a kormány a karácsonyi szabályokról - közölte az országos tisztifőorvos, kiemelve: nagyon rossz irány, hogy tömve vannak a bevásárlóközpontok. Természetes, hogy az emberek meg akarják ajándékozni a szeretteiket, de ezt inkább fegyelemmel, a másikra figyeléssel célszerű megtenni, mert így egészséget lehet adni - fogalmazott.
Hangsúlyozta: a mostani időszakban alapozza meg a lakosság azt, hogy tud-e majd családi körben ünnepelni. A vásárlásokat lehetőség szerint mindenki intézze online, ha pedig valaki mégis üzletbe szeretne menni, akkor ezt céltudatosan tegye, a lehető legrövidebb időt töltve a boltban, maszkot viselve és kézfertőtlenítőt használva.
Müller Cecília arra is felhívta a figyelmet, hogy jó ötlet segíteni a karanténban lévőkön, akár ételt juttatva nekik, akár csupán telefonon érdeklődve felőlük.
Az országos tisztifőorvos jelezte, hogy hétfőtől több embert tesztelnek: azokat a közszolgálati dolgozókat is bevonják, akik közvetlenül ügyfelekkel foglalkoznak. Ez a mintavétel térítésmentes és önkéntes, de arra kérte az érintetteket, hogy éljenek a lehetőséggel. Az eredményekről hetente beszámolnak majd - mondta.

MTI 2020. december 6.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.