Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Nincs olyan megye, ahol ne találtak volna koronavírus-fertőzöttet - hangsúlyozta Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.

Kiemelte azt is, hogy már nem egyenes vonalú a fertőzöttek számának emelkedése, már exponenciális, hatványozott emelkedésnek nézünk elébe. Az elkövetkező napokban, hetekben a tömeges megbetegedések szakaszába léphetünk - tette hozzá.

Az elmúlt 24 órában 36 új fertőzöttet találtak - közölte. Hozzátette: számos olyan eset van, akik már megfertőződtek, de nem mutatják a betegség tüneteit, hiszen a fertőződést követően az esetek 80 százalékában enyhe tünetekkel áteshet valaki a betegségen, azonban az idősek és a kockázati csoportba tartozókra nézve a vírus komoly megbetegedést okoz. Megköszönte, hogy az idősek betartják az értük is hozott intézkedéseket, és a felhívásnak megfelelően kevesebben mennek utcára.

Müller Cecília kifejtette: az emberi találkozások minimálisra csökkentése érdekében változott meg az eljárásrend úgy, hogy a potenciális fertőzöttekhez a mentőszolgálat segítségével jutnak el. A mentők veszik le a mintát, és azt juttatják el a laboratóriumba.       Szólt arról is, hogy az egészségügyben naponta számos intézkedést hoznak, készülnek a lehető legmagasabb esetszámra. Minden egészségügyi intézmény növeli kapacitásait, felkészül a betegek fogadására, s folytatódnak a gyógyszer és vakcina kifejlesztésére irányuló kutatótevékenységek is - ismertette.       Azokra a hírekre reagálva, miszerint külföldi hallgatókat hibáztatnak a vírus behozatalával, az országos tisztifőorvos azt mondta, ennek semmilyen alapja nincs. "Hogy egy vírus hogyan jut el egyik embertől a másikhoz, ki kit fertőz meg, ebben nem lehet senkit okolni" - mondta. Hozzátette: be kell tartani azokat a szabályokat, amelyek a vírus átadását gátolhatják. Tehát kerüljük a közösséget, tartsunk egymástól kellő távolságot - javasolta.

Arra vonatkozóan, hogy Magyarországon hányan fertőződhetnek meg, Müller Cecília azt mondta, erre készülnek modellszámítások. Egy járvány terjedésének számos tényezője van, amiből csak egyik az esetszám - tette hozzá.

 

MTI 2020. március 23.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.