Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Egy hónapja regisztrálták az első megbetegedéseket Magyarországon, é megfelelő időben, megfelelő intézkedések történtek a koronavírus-járvány elleni védekezésben - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília felhívta a figyelmet arra, hogy a jó idő ellenére is tartsák be az emberek a korlátozó intézkedéseket.

Müller Cecília emlékeztetett: két iráni diákkal kezdődött a megbetegedés-sorozat és a járvány magyarországi terjedése.

Hangsúlyozta: világ- és európai viszonylatban is úgy látják, Magyarországon megfelelő időben, megfelelő intézkedések történtek a koronavírus-járvány elleni védekezésben. Ennek köszönhetően el tudta kerülni az ország a betegség robbanásszerű terjedését. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a tömeges megbetegedések küszöbén vagyunk.

Kifejtette, a szociális intézményekben, köztük az idősotthonokban szigorították a bevezetett intézkedéseket, például teljes felvételi és kijárási tilalmat vezettek be. Közölte: a fenntartók, például az önkormányzatok felelőssége is az elrendelt járványügyi intézkedések végrehajtása.

Azt mondta: az elmúlt napon hat beteg halt meg és 678-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma Magyarországon. Az elhunytak valamennyien krónikus betegségben szenvedtek. Egyikük 54 éves volt, a többiek idősebbek, jellemzően 80 év körüliek - ismertette.

Kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a kormányhivatal vizsgálatot rendelt el abban az idősotthonban, amelynek öt lakója fertőzötté vált. A bentlakóknak szobakarantént rendeltek el, fertőtlenítették az épületet, kórházba vitték azokat az időseket, akiknél tünetek jelentkeztek, illetve mintegy 200 mintavételt végeztek, hogy megfékezzék a fertőzés terjedését.

Szintén kérdésekre válaszolva hangsúlyozta: azért, hogy tömeges megbetegedések esetén is helyt tudjon állni az egészségügyi ellátórendszer, további egészségügyi szakembereket képeznek, és bővítik a tesztkapacitást is.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy sokfajta teszt került forgalomba, amelyek között lehetnek megbízhatatlanok is.

Közlése szerint továbbra is háziorvosok hatásköre annak eldöntése, hogy szükségesnek látják-e teszt elvégzését, illetve ők döntenek a betegek ellátásának módjáról is, telefonos értesítés után. Ezt a háziorvosoknak küldött részletes tájékoztatóval segítik.

Amennyiben valakinél felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja, elvégzik a tesztet, illetve a környezetében élőktől is mintát vesznek - tette hozzá.

Az országos tisztifőorvos kitért arra: "a mentális egészség megőrzéséért" mindenkinek szüksége van a szabad levegőre, ezért a sporttevékenység, a többi között a horgászat sem tilos, amennyiben mindenki betartja a távolságtartásra vonatkozó szabályokat.

Azt is elmondta, hogy sem a cukorbetegeknek nélkülözhetetlen inzulinból, sem más gyógyszerből nincs hiány.

 

 

MTI 2020. április 4.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.