Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az aktív fertőzöttek száma 1809, 60 százalékuk budapesti vagy Pest megyei - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hozzátette: az összes aktív fertőzött közül 688-an vannak kórházban, 431 beteget Budapesten kezelnek, 45-en szorulnak lélegeztetőgépre. Az elhunytak száma 430, 79 százalékuk Pest megyei, illetve budapesti - közölte.


Hangsúlyozta: kedvezőek a járványügyi adatok - fokozatosan csökken az aktív fertőzöttek és a kórházban ápoltak száma -, és kedvező képet mutatnak a magyar orvosképző egyetemek által végzett reprezentatív szűrővizsgálat részeredményei is.
Müller Cecília szólt az óvodai és bölcsődei gyermekfelügyelet szabályairól. Mint mondta, fontos megtanítani a gyerekeket a személyi higiénés szabályokra, például a helyes kézmosásra vagy a papírzsebkendő használatára. Azt is kérte, hogy a gyerekek játékai közül csak azokat használják, amelyek fertőtleníthetők, és ezeket legalább naponta tisztítsák vírusölő hatású fertőtlenítőszerrel.


Hozzátette, hogy a munkáltatóknak kockázatelemzés alapján kell biztosítaniuk a megfelelő védőeszközöket az óvodai, bölcsődei dolgozók részére, ám az FFP 3-as és FFP 2-es maszkok használata felesleges ezekben a munkakörökben.
Kérdésre válaszolva elmondta, több mint 8 ezer vizsgálatot követően az orvosegyetemek által végzett szűrővizsgálat előzetes eredményei kedvező átfertőzöttségi adatokat mutatnak. Ez elsősorban az időben meghozott intézkedéseknek és a lakosság fegyelmezettségének köszönhető. A kritikus időszakban az emberek kerülték a társas érintkezést - fűzte hozzá.


Ugyanakkor - folytatta - a vírus nem tűnt el. Ezért arra kért mindenkit, hogy továbbra is tartsa be a járványügyi előírásokat, vagyis a távolságtartásra és a száj eltakarására vonatkozó szabályokat.
Szintén kérdésre hangsúlyozta, hogy a kórházban ápolt fertőzöttek számának csökkenése lehetővé teszi a korábban a járvány miatt felszabadított ágyak "visszaadását".
A folyamat a rehabilitációs ágyakkal már elkezdődött, ezt követően a transzplantációs ágyak jönnek, majd fokozatosan helyreáll a szokásos rend - mondta az országos tisztifőorvos.


Arról is szólt, hogy a vérplazmadonorokkal szemben támasztott követelmények megegyeznek azokkal, amelyeket a véradókkal kapcsolatban előírnak, ám ebben az esetben várják a 60 és 70 év közöttiek jelentkezését is.
Végül arra figyelmeztetett, hogy senki ne vásároljon koronavírustesztet az interneten, mert ezeknek tilos az online forgalmazása.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.