Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Új munkarendben dolgoznak az igazgatásrendészeti szolgálati ágban a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyet visszavonásáig - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu honlapon.

A rendőrség honlapján közzétett tájékoztatás szerint a vírus terjedésének korlátozásáért az engedélyügyi eljárások esetén részlegesen felfüggesztették az általános ügyfélfogadást, az ügyintézés elsősorban elektronikusan történik.

Egyedi ügyintézéshez időpontot kell kérni telefonon, az ügyfélfogadás megkezdése előtt pedig nyilatkozni kell arról, hogy az ügyfél az elmúlt 14 napban volt-e fertőzéssel érintett területen, találkozott-e fertőzöttel vagy fertőzöttel érintkezővel. Ha igen, félbe kell szakítani az ügyfélfogadást, és értesíteni kell az illetékes hatóságot - írták.

Tudatták azt is, hogy az elkészült okmányokat, biztonsági okmányokat - a helyszíni azonnali bejegyzésen alapulók kivételével - postai úton küldik ki az engedélyes természetes és jogi személyeknek is.

A Magyarország területén hatályos, március 12-e után lejáró hivatalos okmányok a veszélyhelyzet megszűnése után 15 napig érvényesek, ezért azok meghosszabbítását csak akkor kell kezdeményezni. Ez vonatkozik az engedélyek alapjául szolgáló hivatalos okmányok, például egészségügyi igazolások érvényességére is - közölték.

Az ORFK arra kéri az állampolgárokat, hogy hatósági ügyeiket kizárólag elektronikusan intézzék, ha az elmúlt 14 napban külföldön tartózkodtak, érintkeztek fertőzöttel vagy olyan emberrel, aki az elmúlt két hétben érkezett Magyarországra, valamint ha láz és koronavírus-fertőzés jeleit érzékelte, érzékeli magát. Hozzátették: tünetek nélkül is csak szükség esetén keressék fel a hivatalokat.

Az ügyfélkapuval rendelkezők az eljáráshoz kapcsolódó beadványukat elektronikus űrlap - ÁNYK vagy inNOVA űrlap, e-papír - alkalmazásával, ügyfélkapus azonosítást követően küldjék meg. Cégek esetében - az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló törvény alapján - kötelező a cégkapus azonosítást követő elektronikus ügyintézés - olvasható a közleményben.

Az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos szabályok a www.police.hu/hu/ugyintezes/elektronikus-ugyintezes linken érhetők el.

MTI 2020. március 22.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.