Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 29. - 09:43

A jövő hét elejétől új szakasz indul, elkezdődik a regisztráció alapú oltás - jelentette be a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban.

Magyarországon folyamatos az oltás, jövő héten új szakasz indul az oltásban

Orbán Viktor azt mondta, az oltás jól halad, az egészségügyi dolgozók oltásával végeztek, most a szociális otthonokban élők és dolgozók vannak soron, és a hét végéig az ő oltásukkal is végeznek.

Bármilyen enyhítés most az elég vakcina hiányában még szigorúbb korlátozásokhoz vezethetne

Arról is beszélt, hogy a nyitás kérdéseivel egyelőre nem lehet foglalkozni, most a vakcinabeszerzésre kell összpontosítani.
    Kifejtette: mindenki szabadulna már a korlátozásoktól, de a szakemberek azt mondják, hogy Európában sok helyen inkább szigorítanak, és nem lehet feláldozni az eddig elért eredményeket, tehát most az óvatosságé a főszerep.
A vakcina beszerzésén kell dolgozni, ha lesz elég, akkor le lehet győzni a járványt - mondta.
  Orbán Viktor közölte: a reggeli adatok szerint az elmúlt 24 órában 83 elhunyt és 1459 új fertőzött volt, 3649-en vannak kórházban és 258-an lélegeztetőgépen.

A kormány minden elérhető biztonságos vakcina beszerzését megcélozta

Hangsúlyozta: úgy tűnik, Brüsszelből nem jön gyorsabban a vakcina, ezért fontos, hogy forgalomba tudják hozni azokat az oltóanyagokat, amelyek máshol már beváltak és hatékonynak bizonyultak, és a magyar szakemberek is megvizsgálták.
    Kitért rá: Szerbiában a kínai vakcinával is oltanak, és az ország jól áll oltási szempontból.
    Szerbia meg tudta szervezi a saját ellátását, és "kipróbálják nekünk" a vakcinákat, amelyekkel szemben itt még fenntartások lehetnek, ezért figyelemmel kísérik, mi történik ott - mondta.
Orbán Viktor kiemelte: ha nem jön kínai vakcina, március elejéig 880 ezer embert tudnak beoltani, ha lesz kínai oltóanyag, ezt megkétszerezhetik, ha pedig lesz orosz vakcina is, még gyorsabb lesz az oltás.
    Így más helyzet lesz húsvétkor, akkor már a nyitás bizonyos kérdései előkerülhetnek - vélte.

Brüsszelből továbbra is kevés vakcina érkezik, és az is lassan

Arról is beszélt, hogy az uniós tagállamok átadták Brüsszelnek a vakcinabeszerzés jogát, a nyugati gyártókkal Brüsszel tárgyal, így nem látnak bele a tárgyalási folyamatba.
    De ha már átadták ezt a jogot Brüsszelnek, a máshonnan beszerzés jogát ki kell használni, a vakcina nem politikai kérdés, "választani nyugati és keleti vakcina között akkor lehet, ha van" - jelentette ki.

A www.vakcinainfo.gov.hu honlapon lehet regisztrálni az oltásra 

A kormányfő mindenkit arra biztatott, hogy regisztráljon, és olttassa be magát. Azt mondta, ő a kínai vakcinában bízik a legjobban, mert ezt a vírust Kína ismeri a legrégebben, és ott tudják róla a legtöbbet.

Mindenkinek ki kell várnia a sorát az oltási rendben

Azzal kapcsolatban, hogy a gyöngyösi polgármester soron kívül olttatta be magát, a miniszterelnök úgy fogalmazott, megérti, hogy mindenki félti az életét, de vannak, akik nehezebb helyzetben vannak, őket előre kell engedni.
    Nincs elég vakcina, ezért valamilyen sorrendet ki kell alakítani az oltásnál - magyarázta. Hozzátette: a kormány tagjai dönthetettek volna úgy, hogy első helyen olttatják be magukat, de kivárják a sorukat.

Most a munkahelyek megvédése a legfontosabb, de hamarosan indul a Gazdaság Újraindítási

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.