Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Az Európai Unió (EU) szükségleteire fókuszáló stratégiára van szükség, a valódi kihívást a gazdasági teljesítmény és a versenyképesség erősítése jelenti - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európa cenzúrázatlanul címmel rendezett online nemzetközi konferencián, szerdán.

A kormányfő kiemelte: a problémát az jelenti, hogy az elmúlt években, a válságok idején, az EU mindig taktikai megközelítést követett, reaktív válaszokat adott. Taktika helyett azonban stratégiára van szükség és proaktív válaszokra - jelentette ki.
    Hozzátette: reméli, hogy az új európai stratégia kialakításában és megvalósításában az Európai Néppárt lesz a motor.
    Hangsúlyozta, Európa visszavonulóban van, ezt tények támasztják alá: rosszabbul teljesít a reprodukciós ráta, a védelmi kiadások és a világgazdasági súlya tekintetében is. Továbbá a hatalmi egyensúly is megváltozott Európában, hiszen 30 éve a francia-német tengely volt meghatározó, és emellett Nagy-Britannia képviselte a nemzetek Európáját. Ez biztosított egy olyan egyensúlyt, amely akkor is megvolt, amikor a közép-európai országok csatlakoztak az unióhoz - mutatott rá.
    Ma azonban Franciaország súlyosan el van adósodva, Nagy-Britannia kilépett, és Németország újra az erős tagállam, amelytől mindenki a megoldást várja, amikor nehézségek merülnek fel. Ez az új hatalmi realitás Európában - jegyezte meg.


    A miniszterelnök felidézte: három válság volt Európában az elmúlt időben, a pénzügyi és a migrációs válság, most pedig a koronavírus-járvány. Mindegyiket másként kezelték a kontinens két felén - fűzte hozzá.
    Közölte: a pénzügyi válság idején Nyugaton a jóléti állam megmentése volt a cél, míg Közép-Európában, főleg Magyarországon a munkaalapú társdalom volt a válasz. A migrációs válságot illetően Nyugaton a demográfiai problémákat bevándorlással akarták megoldani, Közép-Európában viszont nem akarták más civilizációk problémáit idehozni - mondta.
    Hangsúlyozta: az is baj, hogy miközben Európa képtelen megoldani a saját gondjait, meg akarja oldani a világ problémáit és elő akarja írni a nemzetközi partnereinek, hogyan vezessék az országukat.
    Kijelentette: véget kell vetni ennek a gyakorlatnak és vissza kell térni ahhoz a megközelítéshez, hogy Európának a saját belső gondjaira kell koncentrálnia elsősorban, és legfeljebb csak ezt követően adhat tanácsot másoknak.


    Orbán Viktor szerint két különböző koncepció van az európai vitákban. Az egyik oldalon a liberális, baloldali, progresszív, félig marxista elképzelés áll, amely a multikulturalizmust, a migrációt támogatja; ez családellenes, a nemzetek és nemzetállamok ellen van, és számára a keresztény társadalmi tanítások irrelevánsak - sorolta. Hozzáfűzte: a másik elképzelés alapja az örökölt keresztény kultúra, ez a koncepció antikommunista, elkötelezett a családok mellett és a nemzeti identitást értékként kezeli.
    A miniszterelnök feltette a kérdést, hogyan lehet egyben tartani az EU-t ilyen különbségek mellett.
    Úgy látja, ez csak akkor lehetséges, ha a Nyugat nem kényszeríti rá nézőpontját Közép-Európára, ha a különbségeket tiszteletben tartják, elfogadják. Alapfeltételnek nevezte, hogy a közép-európaiaknak ne mondják meg, hogyan éljék az életüket.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.