Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Csütörtök reggel 6 órától valamennyi, a veszélyhelyzet előtt működtetett átkelő megnyílt a román-magyar határon - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa.

Kiss Róbert rendőr alezredes azt mondta: a Nyugat-Európába tartó és az onnan érkező tranzitforgalom résztvevői Csanádpalotánál, Nagylaknál és Ártándnál léphetik át a határt. A csanádpalotai átkelőt az autóbusszal, a nagylaki átkelőt a személygépkocsival utazók használhatják, az ártándi átkelőt valamennyi járműtípussal igénybe vehetik.
Kiemelte, hogy átléphetik a határt és mentesülnek a hatósági házi karantén alól azok a román állampolgárok, akik a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről repülnek tovább, vagy a gépük Magyarországra érkezik és innen indulnak haza. Bizonyos szabályokat ugyanakkor kötelező betartaniuk - hívta fel a figyelmet. Az őket szállító buszok vagy kisbuszok csak a kijelölt benzinkutakon és pihenőhelyeken állhatnak meg, a reptérre utasokat szállító gépkocsivezetőknek 24 órán belül a belépés helye szerinti határátkelőhelyen, a tranzit-autóbuszokkal utazóknak az utazáshoz szükséges legrövidebb időn belül a kijelölt útvonalon el kell hagyniuk Magyarország területét - mondta Kiss Róbert.
Hozzátette: a tranzitutasok belépésének feltétele az is, hogy alávessék magukat az egészségügyi vizsgálatnak, ne álljon fenn náluk a koronavírus-fertőzés gyanúja, a kisbuszok, autóbuszok vezetői hitelt érdemlően, menetlevéllel igazolják a reptérre szállítás tényét, az utasok pedig azt, hogy van érvényes repülőjegyük, a célországba pedig biztosított a belépésük.


Az alezredes szólt arról, hogy a kormány folyamatosan egyeztet a szomszédos országokkal a további átkelők megnyitásáról és a korlátozások megszüntetéséről. Példaként említette: néhány napon belül a magyar-osztrák határt a két ország állampolgárai átléphetik, ha négy napnál nem régebbi magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolják, nem koronavírus-fertőzöttek.
Az ügyeleti központ munkatársa kitért arra, hogy már 1145-en regisztráltak a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését szolgáló mobiltelefonos alkalmazásra, az aktív felhasználók száma 837. Az elmúlt 24 órában 850 hatósági házikarantén-intézkedést rendeltek el, jelenleg 11 103 van érvényben, a rendőrség az elmúlt egy napban végzett ellenőrzéseken 31 magatartásszegést tapasztalt.


Hozzáfűzte, 386-ra emelkedett a járványüggyel összefüggésben elrendelt büntetőeljárások száma, közülük 104-et rémhírterjesztés, 28-at közveszéllyel fenyegetés, 119-et csalás és 21-et járványügyi szabályszegés miatt indítottak, ezekben az ügyekben 71 gyanúsítottat hallgattak ki.
Kiss Róbert a határforgalomról elmondta: a teherforgalomban a belépő oldalon Tompán kettő-, Röszkén három, Csanádpalotánál egy órát, a kilépő oldalon Röszkénél és Ártándnál két, Csanádpalotánál egy órát kell várakozni. A személyforgalomban Magyarország irányába Hegyeshalomnál másfél, Nagylaknál kétórás, Ártándnál egyórás, a kilépő oldalon Nagylaknál háromórás a várakozás.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.