Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ma megkezdődött a járvány elleni védekezés második szakasza, új szabályok léptek életbe vidéken - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa az online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert rendőr alezredes felhívta a figyelmet, hogy Budapesten és Pest megyében továbbra is hatályban maradnak a kijárási korlátozásra vonatkozó rendelkezések. A többi megyében az üzletek, a vendéglátóhelyek kerthelyiségei, teraszai, a strandok, a szabadtéri múzeumok és az állatkertek nyitva tarthatnak - mondta.
Az alezredes egy kérdésre válaszolva elmondta: az üzletek korlátozott nyitvatartására vonatkozó szabályok nem vonatkoznak a szolgáltatásokra, például a fodrászokra, kozmetikusokra, de azt kérik a szolgáltatás nyújtóitól és igénybe vevőitől, hogy fokozottan tartsák be a higiéniai szabályokat.


Kiss Róbert ugyancsak kérdésre válaszolva elmondta, hogy a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szerint mindenki köteles az üzletben, tömegközlekedési eszközön szájat és orrot eltakaró sálat, kendőt vagy orvosi maszkot viselni, vagyis a futároknak, taxisoknak nem kötelező, de ajánlott a maszkviselés.
A vendéglátóhelyeken betartandó védőtávolságról az alezredes elmondta, a kormányrendelet általános védelmi intézkedésként írja elő a másfél méteres védőtávolságot két ember között. A vendéglátó helyeken a védőtávolságot asztaltársaságonként kell betartani, a szükséges feltételekről pedig az üzemeltetőnek kell gondoskodnia.
Közölte azt is, hogy a hosszú hétvégén 4677 esetben intézkedtek a rendőrök a kijárási korlátozások szabályainak megszegése miatt: 2292 esetben figyelmeztetéssel éltek, 1319 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, és 1066 esetben feljelentést tettek. Így a kijárási korlátozás szabályainak megszegése miatt a rendőrök már 45 ezerszer intézkedtek.


Vasárnap 559 hatósági házi karantént rendeltek el, ezzel az érvényben lévők száma 10 459 lett. 33 esetben tapasztalták a hatósági házi karantén szabályainak megsértését, így már 1474 alkalommal intézkedtek a hatósági házi karantén szabályainak megszegése miatt.
Elmondta azt is, hogy 315-re nőtt a járványüggyel kapcsolatban elrendelt büntetőeljárások száma, ebből 83 rémhírterjesztés, 26 közveszéllyel fenyegetés, 96 csalás, 18 járványügyi szabályszegés miatt indult, és 62 gyanúsítottat hallgattak ki a büntetőeljárásokban.


A határforgalomban a belépő teherforgalomban Tompánál kétórás, Röszkén egyórás várakozásra kell készülni, a kilépő teherforgalomban pedig Kőszegnél és Csanádpalotánál egy-egy órás a várakozás. A kilépő személyforgalomban Kőszegnél van egyórás várakozás.Gál Kristóf alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője az operatív törzs sajtótájékoztatóján felidézte, reggel 9 órakor a megfelelő óvintézkedések mellett megkezdődtek az érettségi vizsgák és mindenkinek sok sikert kívánt az érettségihez.

MTI 2020. május 4.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.