Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 13. - 13:08

A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt kedden 184 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes elmondta: a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta már 19 332 rendőri fellépés történt szabálytalan maszkviselés miatt.
    A maszkviseléssel kapcsolatos keddi intézkedések közül 151 a tízezernél több lakosú települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott kötelezettségek be nem tartása miatt történt: 42 embert figyelmeztettek, 58-an helyszíni bírságot kaptak és 51 embert feljelentettek a rendőrök.
    Emellett tömegközlekedési eszközökön és megállóhelyeken 15, üzletekben és bevásárlóközpontokban pedig 18 emberrel szemben léptek fel kedden a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt - tette hozzá Kiss Róbert.
    A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre, szórakozóhelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 702 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 196 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 506 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására és az üzletben való tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.
    Kiss Róbert tájékoztatása szerint kedden 311 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom és a közterületi magatartási szabályok, közterületi csoportosulások tilalmának megsértése miatt, közülük heten a kutyasétáltatás 500 méteres körzetére vonatkozó szabályt nem tartották be. A kijárási korlátozás november 4-ével lépett hatályba, ezt november 11-ével a kijárási tilalom váltotta fel, november 4-étől a rendőröknek 24 555 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.
    Kedden a Magyarország területén való átutazás szabályainak megsértése miatt 69-szer intézkedtek a rendőrök. A beutazási korlátozásról szóló kormányrendelet szeptember 1-jei hatálybalépése óta 9593-szor intézkedtek a rendőrök a szabályok megsértőivel szemben.
    Kiss Róbert elmondta azt is, hogy kedden 3204 hatósági házi karantént rendeltek el. Jelenleg 25 856-an vannak hatósági házi karanténban, közülük 2876-an regisztráltak az online ellenőrzésre kifejlesztett mobilalkalmazásra. A rendőrök 10 473 helyszíni ellenőrzést tartottak a hatósági házi karanténban lévőknél kedden.
    Az alezredes beszámolt arról is, hogy a járvánnyal összefüggésben tavasz óta 516 büntetőeljárást rendeltek el, ezekben száz gyanúsítottat hallgattak ki.

MTI 2021. január 13.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.