Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2020. december 08. - 13:30

Január 11-éig fennmaradnak a koronavírus-járvány elleni védekezés második ütemének szigorú védelmi intézkedései - jelentette ki a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes az intézkedések közül kiemelte az éjszakai kijárási tilalmat, a maszkviselési kötelezettséget, a közterületi csoportosulások, gyülekezések tilalmát, valamint az egyes üzletekre, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekre vonatkozó nyitvatartási és tartózkodási tilalmakat.
    Hozzátette: a szentestére vonatkozó szabályokról december 21-én dönt a kormány.
    Kiss Róbert arra kérte a lakosságot, hogy tartsák be a védelmi intézkedéseket. Továbbra is a járvány terjedésének meggátolása, lassítása, illetve a kórházak teljesítőképességének megvédése a cél - mondta.
    Az alezredes közölte: a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 208 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök hétfőn.
    A rendőrök hétfőn a tízezer lakosúnál nagyobb települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott maszkviselési kötelezettségek megszegése miatt 184 emberrel szemben léptek fel. Közülük 36 embert figyelmeztettek, 83 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, és 65 esetben szabálysértési feljelentést tettek - ismertette az alezredes.
    Hozzátette: a maszkviselési szabályok be nem tartása miatt a tömegközlekedési eszközökön és azok várakozóhelyein 12 emberrel, míg kereskedelmi üzletekben és bevásárlóközpontokban ugyancsak 12 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök.
    A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 566 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 156 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 410-ben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve az üzletekben történő tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.
    Egy debreceni italdiszkontot a szabályok be nem tartása miatt ideiglenesen bezárattak, mert az ellenőrzéskor az előtérben egy vendég szeszes italt fogyasztott. Nemcsak az üzletet sújtották szankcióval, a vendégre is helyszíni bírságot róttak ki.
    A kijárási tilalmat hétfőn 308-an szegték meg, közülük egy ember a kutyasétáltatásra vonatkozó szabályt nem tartotta be. A kijárási korlátozás november 4-étől, a kijárási tilalom november 11-étől van hatályban. November 4-étől a rendőröknek 10 838 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.
    Hétfőn is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 42 esetben léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 7091 alkalommal intézkedtek.
    Az elmúlt napon 18 131 alkalommal ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket. Hétfőn 6208 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, így 45 542-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 3998-an vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat.

MTI 2020. december 8.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.