Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ismét védőeszközökhöz jutnak az alapellátásban, illetve az idősotthonokban és a szociális intézményekben dolgozók - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője sajtótájékoztatón.

Lakatos Tibor ezredes elmondta, az alapellátásba pénteken négyheti készletet szállít ki az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, az idősotthonoknak pedig kétmillió sebészi szájmaszkot, 307 ezer védőkesztyűt és 7 ezer védőköpenyt fognak eljuttatni.
Emlékeztetett, a háziorvosok és a fogorvosok is több alkalommal kaptak már védőeszközöket az állami készletből, de - mint fogalmazott - "át kell térnünk a felelős készletgazdálkodásra".


Ezt a készletgazdálkodást mind központi, mind intézményi szinten meg kell valósítani, ezt a munkát a gyógyintézményekben a kórházparancsnokok, az idősotthonokban az intézményparancsnokok segítik és felügyelik - közölte.
Megnyugtatónak nevezte a határforgalmat annak ellenére, hogy egyre több határátkelő nyílik meg a munkavállalóknak és a diákoknak. Azt mondta: Röszkén, Nagylaknál és Csanádpalotánál lehet a kilépőforgalomban várakozási időre számítani, de ez egy órán belüli. Egyedül Nagylaknál kell a személyforgalomban 2 órás várakozással számolni a belépésnél.


Mint mondta, a legnagyobb nyomás az osztrák-magyar határra nehezedik, naponta mintegy 13 ezer átlépővel számolnak. Megnyugtatónak nevezte, hogy a határszakaszon csütörtökön nem volt fertőzésgyanús eset.
Tájékoztatása szerint jelenleg 11 036-an vannak hatósági házi karanténban, csütörtökön 7 534 esetben ellenőrizte a rendőrség az erre vonatkozó szabályok betartását. A rendőrség március 12. óta ellenőrzi a korlátozó intézkedés alatt lévőket, azóta 386 099 alkalommal ellenőrizték a korlátozó intézkedések alá eső embereket. Csütörtökön 35 szabálytalanságot tapasztaltak, 1580 ember szegte meg a hatósági házi karantén szabályait.


A kijárási korlátozások szabályait megszegőkkel szemben csütörtökön 247 figyelmeztetést, 114 helyszíni bírságot szabtak ki, és 100 feljelentést tettek a rendőrök.
Vidéken a védelmi intézkedések új szabályaival kapcsolatban csütörtökön 22 figyelmeztetéssel, 9 helyszíni bírsággal és 4 feljelentéssel éltek.     
Arra az újságírói kérdésre, hogy a most érvényes kormányrendelet szerint augusztus 15-ig tartó korlátozások után milyen feltételek mellett lehet tömegrendezvényt tartani, azt mondta: a korlátozások megszüntetése csak fokozatosan, szigorú szabályok mentén történhet meg. A kormány is több lépcsőben tervezte meg a korlátozó intézkedések feloldását, mivel egy-egy enyhítés feloldásánál folyamatosan figyelemmel kell kísérni annak hatásait - tette hozzá. Ezt a monitorozást teszi az operatív törzs ügyeleti központja is, naponta értékelik az adatokat és tesznek javaslatot a kormánynak.


A hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzésével kapcsolatban elmondta: a május 4-én megjelent kormányrendelet értelmében azoknál is lehetséges az elektronikus ellenőrzés, akiknél ennél korábban rendelték el a korlátozó intézkedést. Ehhez azonban 3 beleegyezés szükséges: az elrendelésnél, az erre a célra létrehozott mobil applikáció letöltésénél, valamint a rendszerbe történő regisztrációkor. Hozzátette: az elektronikus rendszer előnye, hogy csökkenti a rendőrök ellenőrzési kötelezettségét, továbbá a hatósági házi karanténban lévőknek diszkrétebben tudják betartani a szabályokat.
Arra a kérdésre, hogy Budapesten és Pest megyében mehetnek-e a játszóterekre a gyerekek, az ezredes azt válaszolta: a kijárási korlátozásokról szóló szabályok rögzítik, milyen

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.