Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

2021. január 06. - 13:44

Szerdától feloldották a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága területéről induló polgári légi járművek leszállási tilalmát Magyarországon - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes tájékoztatása szerint a Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányrendelet értelmében Magyarország nemzetközi légi kikötői szerdától ismét fogadhatnak az Egyesült Királyságból induló személyforgalmi - egyaránt menetrend szerinti és nem menetrend szerinti - polgári légi járműveket.
    Hangsúlyozta: a leszállási tilalom a beutazási korlátozásokat nem érintette, így az Egyesült Királyság területéről Magyarországra személyforgalomban érkező magyarok a jogszabály által előírt karanténkötelezettség alapján, a járványügyi hatóság egyedi közigazgatási döntése nélkül is automatikusan hatósági házi karanténba kerülnek.
    Ismertette: kedden a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 215 emberrel szemben intézkedtek, közülük 190-nel szemben azért, mert a tízezer lakosnál nagyobb településeken megszegték a maszkviselésre vonatkozó önkormányzati rendeletet. Közülük 42-őt figyelmeztettek, 57-en helyszíni bírságot kaptak, 91 embert pedig feljelentettek a rendőrök.
    Tömegközlekedési eszközökön, azok várakozóhelyein a szabálytalan maszkviselés miatt kedden öt esetben intézkedtek. Üzletekben és bevásárlóközpontok területén 20 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, mert nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot.
    A védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatálybalépése óta 17 939 intézkedés történt a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt.
    Az üzletekre, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 685 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 189 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 496 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására és az üzletben tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.
    Kiss Róbert tájékoztatása szerint kedden 366 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom megszegése miatt, további öt ember a kutyasétáltatás szabályait nem tartotta be, nyolc emberrel szemben pedig azért léptek fel, mert a tiltás ellenére a közterületen gyülekezett vagy csoportosult. A kijárási korlátozás november 4-én lépett hatályba, amelyet november 11-én a kijárási tilalom váltott fel; november 4-étől a rendőröknek 21 863 szabályszegővel szemben kellett intézkedniük.
    Kedden a Magyarország területén átutazás szabályainak megsértése miatt 55-ször intézkedtek a rendőrök. A beutazási korlátozásról szóló kormányrendelet szeptember 1-jei hatálybalépése óta 9214 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a szabályok megsértése miatt.
    Kiss Róbert elmondta azt is, hogy hétfőn 2590 hatósági házi karantént rendeltek el. Jelenleg 20 657-en vannak hatósági házi karanténban, közülük 2465-en regisztráltak az online ellenőrzésre fejlesztett mobilalkalmazásra. A rendőrök 9765 helyszíni ellenőrzést tartottak a hatósági házi karanténban lévőknél kedden.

MTI 2021. január 6.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.