Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

289 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom megsértése miatt szedán, de a szankciók száma folyamatosan csökken, egyre többen tartják be a szabályokat - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes közölte: a 289 intézkedésből 15 volt figyelmeztetés, 145 helyszíni bírságot szabtak ki, 129 esetben pedig szabálysértési feljelentést tettek a rendőrök. Az előző napihoz képest a szerdai adatok 7 százalékos csökkenést mutatnak - tette hozzá.
    Kiemelte: a november 4-én hatályba lépett kijárási korlátozás és a november 10-étől érvénybe lépett kijárási tilalom ellenőrzése óta 3936 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási szabályok megszegése miatt.
    Szerdán a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 432 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, ez az előző napinál 8 százalékkal több. Leggyakrabban azért kellett intézkedniük, mert a tízezernél nagyobb lélekszámú településen nem viselték a maszkot az előírásnak megfelelően; a tömegközlekedésben és a megállókban nyolcszor intézkedtek ugyanezért, az üzletekben és bevásárlóközpontokban pedig hatvanszor.
    Szerdán öt üzletet, vendéglátóhelyet, illetve szolgáltatóhelyet zárattak be ideiglenesen szabálytalanságok miatt, köztük hármat a fővárosban. A lőrinci piacon egy üzlet alkalmazottját az állára húzott maszk miatt helyszíni bírsággal sújtották és hét napra bezáratták az üzletet, a VII. és a IX. kerületben pedig egy-egy pékséget zárattak be hét-hét napra szabálytalanság miatt. Helyszíni bírságot szabtak ki Szolnokon is, ahol egy vendéglátóhely tulajdonosa és egyik alkalmazottja nem viselte helyesen a maszkot, a helyet tíz napra zárták be. Eddig 59 létesítményt, üzletet, szolgáltatót sújtottak bezárással - mondta.
    A Magyarország területén átutazókat is ellenőrzik, szerdán a tranzitszabályok megsértése miatt 42 intézkedésre volt szükség. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabály sértők ellen eddig összesen 6076 alkalommal intézkedtek a rendőrök.
    Szerdán 16 485 alkalommal ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban levőket, és 6802 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el. Jelenleg 38 610-en vannak hatósági házi karanténban, közülük 3627-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze a szabályok betartását.
    Az alezredes ismertette azt is, hogy a járvánnyal összefüggésben 483 bűncselekmény ügyében indítottak nyomozást március óta és eddig 94 embert hallgattak ki gyanúsítottként.
    Kérdésre válaszolva elmondta: ha egy magyar állampolgár a kijárási tilalom idején lép be Magyarországra, és elháríthatatlan okból nem tudta ezt hamarabb megtenni, nem alkalmaznak vele szemben szankciót. Példaként említette, ha valaki szomszédos országba repülővel olyan időpontban érkezik, hogy Magyarországra már csak a kijárási tilalom ideje alatt tud belépni. Ugyanígy nem alkalmaznak szankciót azokkal szemben sem, akiknek magyar reptérre száll le a gépük és a kijárási tilalom alatt tudnak csak a szálláshelyükre, lakóhelyükre jutni. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a mentesülés csak az utazóra vonatkozik, ha valaki kimegy mondjuk az utasért a repülőtérre, ő már elköveti a szabálysértést.
    A játszóterekről szólva elmondta: azt a kormányrendelet nem

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.